Forma-1

Kubica lenyomott két Magyar Nagydíjat

Hat év után vezetett F1-es autót, ki is vette a részét az élményből: 142 kört tett meg a Hungaroringen, és alig maradt le a dobogóról.

A szerdai Forma-1-es tesztnapon a negyedik köridőt érte el Robert Kubica, aki hat évvel súlyos ralibalesetét követően a Hungaroringen újabb lépést tett a visszatérés felé.

“Vártam már a mostani lehetőséget, hogy visszatérhessek a paddockba. Pilótaként hat év után ez nagyon sokat jelent számomra” – mondta Kubica, aki 142 kört teljesített a mogyoródi pályán. A 32 éves lengyel autóversenyző előbb június, majd július elején tesztelte a Renault 2012-es versenyautóját, az idei modellbe viszont először a Hungaroringen ült be.

“Fontos, hogy a versenyhétvégéken kívül is beülhessek az autóba, mert ilyenkor szabadabban próbálgathatunk dolgokat. Ma volt néhány órám. Apróságokkal kísérleteztünk, hogy lássuk, milyen érzést adnak vissza. Most pihenünk egy kicsit, aztán folytatjuk.”

Kubicát a közönség focimeccsen tapasztalt szurkolás kíséretében fogadta, nem csoda, hogy a teszt végén külön integetett is nekik. A lelátón jó pár lengyel zászlót is felfedezhettünk.

A szerdai teszten tizenhárom pilóta vett részt, a legjobb köridő a világbajnoki pontversenyben élen álló német Sebastian Vettelé (1:17.124 perc), rajta kívül a mezőnyből csak a 17 éves brit Lando Norris (1:17.385), valamint a finn Kimi Räikkönen (1:17.842) teljesített jobban Kubicánál (1:18.572).

A Renault közben megerősítette: a teszttel azt szeretnék felmérni, mennyi realitása van annak, hogy a lengyel pilóta elinduljon a következő idényben.

A Bild német napilap korábban arról írt, hogy a francia csapat már a nyári szünetben lecserélné a tizenegy futam után pont nélkül álló Jolyon Palmert, így augusztus végén, a Belga Nagydíjon Kubica vezetné a Renault autóját.

Sebastian Vettel úgy fogalmazott, sohasem kételkedett Kubica tehetségében, tempójában és autóvezetési képességében.

Nagyszerű, hogy visszatért. Nem tudom, hogy van a karja, elég régen találkoztam vele, de remélem, élvezi a mai napot. Az autók eléggé megváltoztak, és ez kedvezhet a vezetési stílusának.

Kubica legutóbb 2010 novemberében az Abu-dzabi Nagydíjon indult a Forma-1-ben, mert 2011 februárjában egy raliautóval súlyos balesetet szenvedett, és jobb keze súlyosan megsérült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik