Forma-1

Jön a bukókeret a Forma-1-ben

A következő idényben bevezetik a pilótafülkéket védő bukókeretet a Forma-1-ben.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a tavalyi szezon előtt engedélyezte az eszköz tesztelését, és végül szerdán hagyta jóvá az alkalmazását. A versenysorozatot irányító szervezet számára a fejsérülések kockázatának csökkentése miatt kiemelten fontos a pilótafülke védelmének hatékonyabbá tétele.

A félköríves kialakítású keret elsősorban a repülő törmelékektől védi majd a versenyzőket.

Az első tesztek után a pilóták még megosztottak voltak a kérdésben, a brit Lewis Hamilton például esztétikai szempontból bírálta az új megoldást, ezért később más biztonsági technológiák alkalmazása is szóba került. A múlt heti Brit Nagydíjon a német Sebastian Vettel kipróbálta a pajzs elnevezésű átlátszó eszközt, de szédülésre panaszkodott és nem is látott ki az autóból tökéletesen.

A FIA közleménye szerint a bukókeretet a közeljövőben igyekeznek továbbfejleszteni a csapatok bevonásával.

Kiemelt kép: Clive Mason / Getty Images Hungary

(Autosport, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik