Forma-1

Forma-1: teljesen bizonytalanná vált a Brit Nagydíj jövője

Kedden bejelentették, hogy a brit autószövetség 2019-ben él a kilépési lehetőséggel és felmondja a Forma-1-gyel kötött szerződését, írja a BBC. Mindez azt jelenti, hogy lehet, abban az évben rendezik meg utoljára Silverstone-ban a Brit Nagydíjat. 1950-ben ott volt az első Forma-1-es futam és 1987 óta szerepel a pálya a versenynaptárban. Csak Monzában és Monacóban volt több F1-es verseny.

Az ok, hogy a szervezők szerint nem kapnak elég pénzt.

Még 2009-ben kötöttek egy 17 évre szóló szerződést Bernie Ecclestone-nal, 2010-ben 12 millió fontot kaptak a futamért, majd minden évben 5 százalékkal nőtt ez az összeg. Na, ezzel nincsenek megelégedve.

Persze a mostani döntés nem jelenti azt, hogy 2020-ban már nem Silverstone-ban lesz a Brit Nagydíj. Viszont ehhez meg kellene egyezni az új tulajokkal. A vezérigazgató Chase Carey korábban azt mondta, a Forma-1 érdeke, hogy legyen silverstone-i futam, de vannak más brit érdeklődők is, úgyhogy a költözés sincs kizárva.

A 2017-es versenynaptárban egyébként pont a Brit Nagydíj jön, a hétvégén.

Fotó: Europress/AFP/Oli Scarff

Ajánlott videó

Olvasói sztorik