Forma-1

Forma-1: Bottasé a pole, Hamilton a nyolcadik helyről indul

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton uralta az Osztrák Nagydíj szabadedzéseit, de főként a brit pilótának lett volna fontos, hogy jól szerepeljen az időmérőn, mivel öt rajthelyes büntetést kapott, miután váltót kellett cserélnie autójában. Valtteri Bottas első helyét azonban nem befolyásolta semmi, a finn pilóta pedig behozta a Mercedest pole-pozícióba.

Q1

Folytatódott a Williams gyengélkedése, a szabadedzéseken gyengélkedő Felipe Massa és Lance Stroll is rögtön kiesett Q1-ben. Izgulhatott a Haas-Ferrari is, hiszen azok után, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen is remekül szerepelt az edzéseken, mindkettejüknek gondja akadt az autóval, nem volt biztos, hogy nem lesz pilótájuk az utolsó ötben – végül nem lett.

Örülhetett viszont a Toro Rosso, Carlos Sainz ugyanis pompásan vezetett és negyedik helyen végzett Q1-ben. Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas volt a sorrend az időmérő első harmada után.

Q2

Q2-ben Magnussen már ki sem jött a bokszutcából, így kiesett, Romain Grosjean viszont megtáltosodott. Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne is kiesett az időmérő második szakaszában, mellettük Nico Hülkenberg is épphogy, de kiesett. Némi meglepetésre Sainz csapattársa, Danyiil Kvjat sem tudta kvalifikálni magát az első tízbe.

Az első tízben így a Ferrari, a Mercedes, a Red Bull és a Force India is mindkét versenyzőjét bejuttatta, mellettük Grosjean és Sainz bizonyíthatott. Q2-ben Bottas, Vettel, Hamilton volt a sorrend.

Q3

Az utolsó szakaszban Max Verstappen elsőként száguldott ki a pályára, de a holland pilóta rengeteg hibával vezetett és több gondot okozott, mint amennyi előnyt kovácsolhatott volna csapatának, hatodik helyen végzet. Lewis Hamilton harmadikként végzett, így büntetésével együtt a nyolcadik helyről indulhat majd a futamon.

Valtteri Bottas pályafutása második pole-pozíciójának örülhetett, mögötte a két Ferrari rajtol majd azonban, így nagy küzdelemre lehet számítani vasárnap. Grosjean végül hetedikként végzett, Sainz pedig tizedikként.

Az időmérő végeredménye (Hamilton büntetése nélkül):

Ajánlott videó

Olvasói sztorik