Forma-1

Szigorít a FIA olajkérdésben, jövőre még több szigorítás lehet

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az Azeri Nagydíj előtt figyelmeztette a csapatokat arra, hogy a különböző olajkeverékeket nem lehet teljesítményfokozásra használni. Még a szezon elején figyelmeztette az istállókat a szövetség ezzel kapcsolatban, miután a Red Bull felvetette, egyes riválisok trükköznek az olajkeverékek felhasználásával.

Mivel mindenképpen szerették volna elkerülni a szabályok megszegését, több ponton is szigorítottak, és komolyabb figyelmet fordítottak a különböző olajok felhasználásának és kémiai összetételének vizsgálására is. Csakhogy felmerült, hogy továbbra is létezhetnek módszerek, melyekkel meg lehet kerülni az érvényben lévő előírásokat, és egyes csapatok továbbra is a penge élén táncolnak.

Ennek eredményeképp a FIA az Azeri Nagydíj előtt ismét egyértelművé tette: az olajok esetében tilos azoknak a vegyi anyagoknak a használata, melyek javítják az égést, sőt az istállók külön levelet kaptak az engedélyezett és nem engedélyezett vegyületek listájáról.

A következő szezontól még szigorúbbak lesznek majd az előírások, a szövetség ugyanis minden kiskaput be szeretne zárni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik