Forma-1

Schumacher elsírta magát, Hamilton szóhoz sem jutott, mikor utolérték Sennát

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2017. 06. 14. 16:01

Lewis Hamilton a hétvégén rajt-cél győzelmet aratott a Kanadai Nagydíjon, így csökkenteni tudta a hátrányát a negyedikként célba érő Sebastian Vettellel szemben. Nem mellesleg szombaton utolérte példaképét, Ayrton Sennát a pole-ok tekintetében, a brit is 65-ször volt edzéselső, csakúgy, mint a brazil legenda.

Michael Schumacher áll az élen az örökrangsorban, ő 68-szor szerezte meg a pole-t.

Hamilton a Senna-családtól megkapta a versenyző korábbi bukósisakját, amitől a brit igencsak meghatódott, szóhoz sem tudott jutni. Ennek kapcsán a Forma-1 Instagram-oldala előszedte azt a videót, amikor Schumacher a 2000-es Olasz Nagydíjon 41. futamgyőzelmét aratta és ezzel az örökrangsorban utolérte Sennát. Amikor erről kérdezték csak annyi tudott mondani, hogy ez nagyon sokat jelent neki, majd elsírta magát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.