Forma-1

Wolff: Verstappen senkit és semmit nem tisztel

Korábban a témában:

Max Verstappent kemény kritikával illették pilótatársai a Belga Nagydíj után. A riválisok szerint a fiatal holland rendkívül veszélyesen vezet. Toto Wolff is nyilatkozott a pilótáról, ő azonban üde színfoltnak tartja az újonc jelenlétét.

Maximális támadás, ez jellemzi. Számomra frissítő jelenség. Fiatal srác, nagyon szeretem, amit csinál. Félelem nélkül érkezett az F1-be, senkit és semmit sem tisztel, kiteszi a könyökét, ahogy a legnagyobbak mindig kitették. Lewisra emlékeztet, Ayrton Sennára emlékeztet. És máris láthatjuk, hogy egyesek kétszer meggondolják, hogyan próbálják megelőzni. Egyelőre minden jel arra utal, hogy jó úton halad. Az FIA nem bünteti meg, az egyetlen intő jel egy heves pilótaértekezlet volt. Azt hiszem, a következő ilyen ülésen még magasabb lesz a hangerő. Kicsit tartok attól, hogy valaki a falban végzi. Verstappen üdítő, de veszélyes jelenség

-vélekedett a Mercedes csapatfőnöke. Verstappen pontot végül nem szerzett Spában, a 11. lett. Nico Rosberg nyert, Lewis Hamilton pedig az utolsó helyről rajtolva lett harmadik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.