Forma-1

Forma-1: Rosberg tarthatatlan, az időmérőt is megnyerte Németországban

Szombat kora délután egy év kihagyás rendezték a Forma-1-es Német Nagydíj időmérő edzését. A délelőtti szabadedzés eredményei alapján izgalmas kvalifikációra volt kilátás, ugyanis az első nyolc helyezett kilenctized másodpercen belül volt.

A tizennyolc perces Q1-et simán abszolválták a nagyot, egy nagy név viszont búcsúzott. A szezon közben a Red Bulltól a Toro Rosso csapathoz visszaküldött Danyiil Kvjat csak a tizenkilencedik lett, míg csapattársa, Carlos Sainz Jr. ha az utolsó pillanatban is, de az időeredmények alapján magabiztosan bejutott a második körbe.

A két Reanult egymást ütött ki, Jolyon Palmer még épphogy továbbjutott, így Kevin Magnussen lett a legjobb kieső. Rajtuk kívül még a két Manor és a két Sauber búcsúzott.

A két Mercedes úgy végzett a Q1 élén, hogy lágy gumikon futották a leggyorsabb köreiket, míg a mezőny többi versenyzője szuperlágyon.

Az időmérő edzés második szakaszának az utolsó nyolc percében kezdtek el mért köröket futni a pilóták. A kvalifikáció ezen szakaszában a Mercedes ismét verhetetlen volt, bár ezen már hozzászokhattunk az utóbbi években.

Négy és fél perccel a vége előtt szinte az összes pilóta a bokszutcába hajtott, feltették a friss szuperlágy gumikat, így jöhettek az utolsó próbálkozások.

Az utóbbi futamokon egyre jobb teljesítmény nyújtó McLaren-Honda ezúttal nem tudott bejutni a legjobb tízbe, erre Jenson Buttonnak volt több esélye, de ő is csupán a tizenkettedik lett. Fernando Alonso a tizennegyedik pozícióból rajtolhat vasárnap, miután az utolsó gyors körén hibázott, túlságosan lecsúszott a pályáról, egy elem le is tört az autójáról.

A két McLaren-Honda mellett a két Haas-pilóta is kiesett, ráadásul Romain Grosjeant öt hellyel hátrébb sorolják váltócsere miatt. Rajtuk kívül még Sainz és Palmer is búcsúzott.

A tizenkét perces Q3 első mért körét Sebastian Vettel futotta, de csapattársa, Kimi Raikkönen simán megelőzte. Nico Rosberg idegeskedhetett, mert az első körét nem tudta befejezni, miután a keretvetőre hajtva probléma lépett fel a Mercedesnél.

A nagy hajrá előtt Lewis Hamilton állt az élen, őt a két Red Bull követte. A kiesebb műszaki probléma nem zavarta össze Rosberget, két perccel a vége előtt 123 ezredmásodperccel átvette a vezetést.

A utolsó körében Hamilton hiába javított, egy tizedmásodperccel elmaradt a csapattársától, így Rosberg indulhat a pole pozícióból a Hockemheimringen. Őket követi a két Red Bull, Ricciardo, Verstappen sorrendben. A harmadik sorból a Ferrarik indulhatnak, Raikkönen megverte Vettelt.

Eredmény – Forma-1, Német Nagydíj, időmérő edzés

1. Nico Rosberg német Mercedes 1:14.363
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:14.470
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:14.726
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:14.834
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:15.142
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:15.315
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:15.510
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:15.530
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:15.537
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:15.615
11. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:15.883
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:15.909
13. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:15.989
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:16.041
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:16.086
16. Jolyon Palmer brit Renault 1:16.665
17. Kevin Magnussen dán Renault 1:16.716
18. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:16.717
19. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:16.876
20. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:16.977
21. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:17.123
22. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:17.238

Ajánlott videó

Olvasói sztorik