Forma-1

Forma-1: már hétvégén visszatér a tavalyi időmérő – hivatalos

Végleges döntést hozott az FIA.

A hétvégi Kínai Nagydíjtól kezdve ismét a tavalyi időmérő rendszer szerint dől majd el a rajtsorrend a Forma-1-ben – döntött hétfőn a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa.

A hétvégi Kínai Nagydíjon visszatér az a rendszer, amely szerint a leglassabb hat autó kiesik a kvalifikáció első és második szakaszában, mielőtt a tíz legjobb megmérkőzik a pole-pozícióért a harmadik etapban

– jelentették be a döntést, így a vb harmadik futamán, Sanghajban már a 2015-ös szisztéma szerint zajlik majd az időmérő.

Április első hétvégéjén, a Bahreini Nagydíjon a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke még ellenállt a csapatvezetők egységes kérésének, hogy visszatérjenek a tavalyi rendszerre, de a csütörtöki tárgyaláson már beleegyeztek – írja az MTI.

A melbourne-i idénynyitó után sok kritika érte az újfajta időmérőt, amelynek lényege, hogy a három részből álló kvalifikáció minden szakaszában – meghatározott idő elteltével – kilencven másodpercenként kiesik egy-egy pilóta. A szabályalkotók és a FIA illetékesei azt remélték a módosítástól, hogy a versenyautók több időt töltenek majd a pályán az időmérő alatt. Az előzetes várakozások azonban nem váltak valóra, Ausztráliában az időmérő szakaszainak utolsó perceiben alig vagy egyáltalán nem köröztek az autók.

A tavalyi rendszer ugyanúgy három fázisból állt, de akkor csak az egyes periódusok végén esett ki meghatározott számú pilóta a következő szakaszból.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik