Forma-1

Ecclestone: „Elég szar az új időmérő”

A Forma-1 főnöke nem utazott el Ausztráliába az idénynyitóra, így televízión keresztül nézte végig a Hamilton győzelmével záruló szombati időmérő edzést. Bernie Ecclestone enyhén szólva sem volt elájulva a látottaktól.

Megnéztem, de nem igazán hozott lázba. Elég szar volt. De jelenleg ezzel kell beérnünk, változtathatunk majd rajta. Teljesen egyértelmű, hogy a Mercedes kiemelkedik a mezőnyből. Nagyon, nagyon jók

– mondta az Autosportnak az üzletember.

Hozzáfűzte, szerinte újra át kell gondolni az időmérő rendszerét, még az április eleji Bahreini Nagydíj előtt, de azt kizárta, hogy visszatérnének a régi lebonyolításhoz.

Elmondom, mi lenne, ha ismét a korábbi szisztémát alkalmaznánk: a Mercedes pilótái lennének folyamatosan az első és a második helyen. Egyszerű a képlet. Nem szeretném, ha kiszámítható lenne minden futam az elejétől a végéig. Akkor minden pénzünket feltehetnénk Hamilton sikerére, de a közönség nem ezt szeretné.

Ecclestone a legnagyobb problémának azt érzi, hogy a Forma-1 hívei nem tudnak már komoly esélylatolgatásba bonyolódni, mert a versenyek többsége lefutott.

Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 6 órakor kezdődik.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik