Forma-1

Räikkönen űridejével nem tudtak mit kezdeni a többiek

Kimi Räikkönen csütörtök délelőtt jött, látott és győzött. A Forma-1-ben szereplő Ferrari finn pilótája a barcelonai tesztelés során 1:22.765-ös időt repesztett, ez pedig nem csak a napi legjobb volt, hanem az egész előszezon eddig legjobb körideje.

Nem is sikerült a többieknek még csak megközelítenie sem a nap további részében: a második Felipe Massa is bő 4 tizedet kapott. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára Nico Hülkenberg ért oda a Force Indiával, ő is megúszta fel másodpercen belül.

A finn még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a délelőtt során egy kör erejéig felkerült az autójára a jövő évben már kötelező fejvédő keretet. Ez volt a nap látványossága.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

A nap sztahanovja Max Verstappen volt, a Toro Rosso fiatalja teljesítette ugyanis a legtöbb kört. Szám szerint 159-et. Ráadásul a tempója is rendben volt, ő volt a negyedik leggyorsabb.

Ami a Mercedest illeti, a címvédő csapat spórolósra vette a figurát a gumik miatt. Nico Rosberg ment pár gyors kört reggel, Lewis Hamilton pedig mindössze 63 kört teljesített.

Romain Grosjean kétes triplát mutatott be a Haasszal, háromszor is a kavicságyban kötött ki. Az utolsó miatt hat perccel hamarabb véget is ért a csütörtöki tesztelés.

https://twitter.com/F1/status/705441381234384898

Ajánlott videó

Olvasói sztorik