Forma-1

Mercedes-győzelem a szezon utolsó szabadedzésén

A gyakorlások tekintetében Rosberg nyerte az idényzárót.

A 2015-s szezonban utoljára láthattak szabadedzés a Forma-1 szerelmesei. A versenyhétvége harmadik, ezúttal már csak egyórás gyakorlása nem sokban különbözött a két péntekitől Abu-dzabiban. Békés körözgetés zajlott a pályán, látszott, hogy már senki sem erőlteti a délutáni időmérő előtt.

Az első negyvenöt percben Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is megpördült, de minden probléma nélkül folytatni tudták az edzés. Az utolsó negyed órában már kicsit felpörögtek az események, köszönhetően annak, hogy sokan feltették a szuperlágy gumikat, amelyeket délután is használni fognak.

A villanyfényes második edzésen még kilenc pilóta volt egy másodperces hátrányon belül, most viszont már csak az első hat.

A győzelmet végül Nico Rosberg szerezte meg brit csapattársa előtt, míg Vettel lett a harmadik. Folytatta kiváló szereplését Sergio Pérez, a Force India pilótája ezúttal negyedik lett.

Eredmény – Forma-1, Abu-dzabi Nagydíj, 3. szabadedzés

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:41.856 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari)
4. Sergio Pérez (mexikói, Force India)
5. Kimi Raikkönen (finn, Ferrari)
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
7. Nico Hülkenberg (német, Force India)
8. Felipe Massa (brazil, Williams)
9. Valtteri Bottas (finn, Williams)
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik