Forma-1

F1: Az utóbbi két hetet átbulizó Hamilton kezdett a legjobban

lewis hamilton (Array)
lewis hamilton (Array)
Az első hatba a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull pilótái fértek be.

Péntek kora délután elrajtolt a Forma-1-es Brazil Nagydíj versenyhétvégéje az első szabadedzéssel. Az újraaszfaltozott interlagosi pálya néhány pilótát megtréfált a gyakorlás elején. Az erőviszonyoknak megfelelően a már a következő idényre is tesztelő Mercedes két pilótája végzett az első helyen.

A mozgalmas két hetet maga mögött tudó Lewis Hamilton végül öt tizeddel előzte meg Nico Rosberget. A háromszoros világbajnok brit versenyző a mexikói futam utáni két hetet bulizással töltötte. Kedd hajnalban Monacóban balesetezett, de korábban pedig édesanyja születésnapi partiját megszervezte.

Az első hatba még a két Ferrari és a két Red Bull került be. Az ötödik helyen végző Kimi Raikkönen hátránya már egy másodperc fölött volt.

A békés hangulatú edzésen egy tesztpilóta kapott lehetőséget, a Lotusnál a jövő évben már versenyzői üléssel rendelkező Jolyon Palmer vezette Romain Grosjean kocsiját.

Folytatás a második szabadedzéssel, amely magyar idő szerint 17 órakor kezdődik.

Eredmény – Forma-1, Brazil Nagydíj, első szabadedzés

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. Nico Rosberg (német, Mercedes)
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari)
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
5. Kimi Raikkönen (finn, Ferrari)
6. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik