Forma-1

Sima Mercedes egy-kettő Szocsiban

Rosberg harmadik alkalommal előzte meg Hamiltont az időmérőn.

Carlos Sainz Jr. a kórházból nézhette a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérő edzését, így 19 pilóta harcolt a pole pozícióért. A Q1-ben nagy szenzáció nem történt, a két Manor mellett Marcus Ericsson és Fernando Alonso búcsúzott. A McLaren-Honda spanyol versenyzője a 250. versenyhétvégéjén szerepel, eddig sok oka nincs ünnepelni.

A második, a szabályok szerint 15 perces etap során nem meglepő módon a két Mercedes egymással harcolt az ilyenkor még semmit sem jelentő első helyért. Nico Hülkenberg körideje bizakodásra adhat okot a Force India csapatánál a futamra.

Sokat elmond az erőviszonyról, hogy a harmadik Valtteri Bottas hátránya már szűk hét tized volt. Nagy meglepetés, hogy Felipe Massa búcsúzott, miután két mért körét is elrontotta. A hazai közönség előtt versenyző Danyiil Kvjat sem tudta kvalifikálni magát a Q3-ba.

A záró 12 perc során a hideg idő miatt Sergio Pérez és Nico Hülkenberg kivételével mindenki két melegítő kört ment. A két Force India azért nem, mert ők használt gumit tettek fel. Nico Rosberg űridőt autózott, három tizeddel állt Lewis Hamilton előtt. A brit pilótának nem volt már ideje elindulni még egy mért körre, így a a német idei harmadik pole pozícióját szerezte meg.

A harmadik helyet a a két Ferrari elé befurakodó Valtteri Bottas szerezte meg. A maranellóiak mögül a Force India pilótái indulnak.

Eredmény – Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő edzés

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:37.113
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) + 0.320 mp
3. Valtteri Bottas (finn, Williams) + 0.799 mp
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) + 0.852 mp
5. Kimi Raikkönen (finn, Ferrari) + 1.325 mp
6. Nico Hülkenberg (német, Force India) + 1.546 mp
7. Sergio Pérez (mexikói, Force India) + 1.578 mp
8. Romain Grosjean (francia, Lotus) + 1.674 mp
9. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) + 1.811 mp
10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) + 2.615 mp
11. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
12. Felipe Nasr (brazil, Sauber)
13. Jenson Button (brit, McLaren)
14. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
15. Felipe Massa (brazil, Williams)
16. Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
17. Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
18. Will Stevens (brit, Manor)
19. Roberto Merhi (spanyol, Manor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik