Forma-1

Gyári csapattal térne vissza a Renault a Forma-1-be

Felvásárolnák a csőd szélére került Lotust.

A 2011 óta csak beszállítóként közreműködő autógyár és az angliai istálló hétfőn tette közzé az erre vonatkozó szándéknyilatkozatát. A tárgyalások során a franciák szeretnének többségi tulajdont szerezni a Lotusnál, amelynek jelenleg a Genii Capital nevű luxemburgi befektetési tanácsadó cég a tulajdonosa.

A Renault 2011-es második kivonulása óta – először 1977 és 1985 között szerepelt az F1-ben – az osztrák-angol Red Bull partnereként négy világbajnoki címet szerzett Sebastien Vettelnek köszönhetően, a jelenlegi szezonban pedig a Red Bull mellett a Toro Rosso csapatot látja el motorokkal.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

A két szerződés azonban az idény végén lejár, és mivel az istállók elégedetlenek a Renault-hajtóművekkel, már a Ferrarival egyezkednek.

A Renault eddig 300 Forma-1-es nagydíjon vállalt szerepet konstruktőrként, ezeken 35-ször intették le autóit elsőként, Fernando Alonso pedig 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet szerzett.

A milliós tartozásokat felhalmozott Lotus szálláshelye zárva maradt a hétvégi Japán Nagydíj alatt, mivel nem fizették ki a bérleti díjat. A szerelők és mérnökök Bernie Ecclestone F1-főnök költségén a VIP-helyiségben étkeztek, a pilóták és a csapatvezetés pedig a többi istállónál “húzta meg magát”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik