Forma-1

F1: kiderült Sergio Perez mennyiért vette meg a helyét

Nem változtat versenyzőpárosán a Force-India. A mexikói Sergio Perez is megtarthatja az ülését.

Szeptember elsején az indiai alakulat bejelentette, hogy a következő szezonban egyik versenyzője Nico Hülkenberg lesz. Mára az is kiderült, hogy  – részben köszönhető az erős szponzori hátterének – Sergio Perez is a Force-India tagja marad jövőre – számolt be az istálló honlapja.

Vijay Mallya a csapat első embere kijelentette, örül, hogy a 25 éves mexikói továbbra is csapatát fogja erősíteni. „Nagyon boldog vagyok, hogy Sergio nálunk képzeli el a jövőjét, remek munkát végzett idáig és azon vagyunk, hogy jövőre még jobb autót tegyünk alá. Tudjuk, akkor mindenre képes lehet. Nagyszerű személyiség és sosem adja fel.  Pontosan ez az a harcias szellem amire a mi csapatunknak szüksége van” –mondta csapatfőnök.

A mexikói pilóta is érthetően örömmel nyilatkozott a hosszabbításról. „Nagyon boldog vagyok, hogy a Force Indiánál folytathatom pályafutásom. Ez azt jelenti, hogy végre azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek: vezetni és pontokat gyűjteni. Igyekszem kihozni magamból a legtöbbet, hogy a csapat még előrébb jusson. Külön köszönöm a Telmexnek és a Telcelnek (Mexikó két legnagyobb telekommunikációs óriáscége) a támogatást, nélkülük ma nem lehetnék itt” – adott mondandója végén némi magyarázatot a közös boldogság anyagi hátteréről.

Ha lehet hinni a pletykáknak a két cég körülbelül évi 15 millió dollárért vette meg a versenyzői ülést a fiatal mexikói számára.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik