Forma-1

Hamilton és Rosberg Bianchi emlékéért is versenyez

Lewis Hamilton (Array)
Lewis Hamilton (Array)

„Tudom, azt akarná, hogy a továbbiakban is olyan komolyan versenyezzünk, ahogyan azt ő is tette, ezért én is így cselekszem majd” - mondta a Mercedes brit versenyzője.

A világbajnoki címvédő és az összetett pontversenyben most is vezető brit Lewis Hamilton (Mercedes), valamint csapattársa, a német Nico Rosberg a múlt pénteken elhunyt Jules Bianchi emlékéért is versenyez majd a hétvégi, 30. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, írja az MTI.

„Mindannyiunk számára hihetetlenül nehéz volt elbúcsúzni Jules-től” – nyilatkozta Hamilton, aki több pilótával együtt részt vett a 25 éves Bianchi keddi temetésén Nizzában.

„Ezen a hétvégén mindenki ugyanezzel az érzéssel ül majd autóba” – tette hozzá Rosberg.

Bianchi a tavaly október 5-én rendezett Japán Nagydíjon elszenvedett balesetében súlyos fejsérüléseket szenvedett. Előbb a jokkaicsi Mie kórházban megműtötték, majd kómába esett, novemberben átszállították Nizzába, de szervezete végül feladta a küzdelmet. A Forma-1 egyik nagy tehetségének tartott francia versenyző előtt a vasárnap 14 órakor kezdődő magyar futam előtt egyperces néma csenddel tisztelegnek majd.

„Pályafutásom minden versenyén belefoglalom majd az imáimba Jules-t. Tudom, azt akarná, hogy a továbbiakban is olyan komolyan versenyezzünk, ahogyan azt ő is tette, ezért én is így cselekszem majd” – mondta a 30 éves Hamilton.


Lewis Hamilton több más pilótához hasonlóan ott volt Jules Bianchi keddi temetésén
Fotó: Europress Fotóügynökség

„Jules emlékéért a jövőben is keményen versenyzünk majd, hiszen ő is ezt akarta” – vélekedett Rosberg, aki tavaly negyedik lett a Hungaroringen annak ellenére, hogy a Mercedes csapatfőnöke a futam hajrájában felszólította a harmadik helyen haladó Hamiltont, hogy engedje előzni német csapattársát, de a brit pilóta semmibe vette az utasítást.

„Tavaly nem alakult számomra ideálisan a verseny” – összegzett visszatekintésében Rosberg, aki szerint a korábbi baráti viszonya jelentősen megváltozott Hamiltonnal. „Azt hiszem, most semleges” – mondta a 30 esztendős német versenyző a brit csapattársához fűződő kapcsolatát firtató kérdésre. Hozzátette, hogy a vb-címért folytatott harcuk semmivel sem kevésbé intenzív, mint tavaly, „de mindenképpen más”.

Rosberg tavaly a pontverseny éllovasaként érkezett a Hungaroringre, most viszont 17 pontos hátránnyal második a Mogyoródon korábban már négyszer is győztes – így a hétszeres világbajnok német Michael Schumacherrel együtt csúcstartó – Hamilton mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik