Forma-1

A Forma-1 világbajnokai is változást akarnak

Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton, Jenson Button (Array)
Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton, Jenson Button (Array)

A mezőny öt aktív világbajnoka egyformán támogatja azt a javaslatot, amely szerint a 2017-es idénytől kezdve újra lehet majd a versenyek közben tankolni az autókba.

A múlt pénteki londoni ülésen az úgynevezett stratégiai munkacsoport határozott erről, s arról is, hogy a következő idénytől a csapatok eldönthetik, melyik két gumikeveréket használják az egyes versenyhétvégéken a Pirelli négy szárazpályás abroncsa közül. Az egyeztetésen a csapatok és a motorgyártók képviselőin kívül részt vett Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, valamint az F1 kereskedelmi jogait birtokoló Bernie Ecclestone is. További módosítási javaslatként azt fogalmazták meg, hogy 2017-től a konstruktőrök gyorsabb autókat tervezhetnek, ebben pedig segítheti őket az aerodinamikai szabályok változása, illetve az, hogy szélesebb gumikkal és súlycsökkentéssel számolhatnak.


Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton és Jenson Button is támogatja a változtatási javaslatokat
Fotó: MTI/EPA

A tanácskozáson elfogadott határozatokat – amelyeknek célja az volt, hogy a jelenleginél látványosabbá és érdekesebbé váljon a Forma-1 – formálisan a FIA-nak még jóvá kell hagynia, a hétvégén Monacóban versenyző vb-győztesek ugyanakkor egyetértenek abban, hogy a versenyek közbeni tankolás jót tenne a sportágnak.

“Pilótaként nyilvánvalóan mindig gyorsabb akarsz lenni, s ha ebben segít a tankolás, akkor ez egy jó döntés, támogatom” – jelentette ki a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája.

Hasonlóan vélekedett a brit Jenson Button (McLaren), 2009 vb-győztese, aki kiemelte, hogy biztonsági okokból és a költségek csökkentése miatt törölték el 2010-ben a tankolás lehetőségét, ugyanakkor a versenyzés szempontjából az a jobb, ha lehet üzemanyagot vételezni a futamok közben.

A címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) szintén egyetértett a javaslattal, míg a 2007-es világbajnok finn Kimi Räikkönen (Ferrari) a rá jellemző stílusban csak egy igennel felelt arra a kérdésre, hogy támogatja-e az ötletet.

A kétszeres vb-győztes Fernando Alonso (McLaren) arról beszélt, hogy így a versenystratégia szempontjából is több lehetősége lehet egy pilótának. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, ha újra olyan szabályok lesznek az F1-ben, mint hét-nyolc évvel ezelőtt, akkor az azt jelenti, hogy az elmúlt négy-öt évben rossz irányba haladt a sportág.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik