Forma-1

Balhé a Mercinél, megint egymásnak esett Hamilton és Rosberg

lewis hamilton, nico rosberg (lewis hamilton, nico rosberg)
lewis hamilton, nico rosberg (lewis hamilton, nico rosberg)

A Mercedes német pilótája sérelmezte, hogy Hamilton szándékosan lassította a tempót.

A Forma-1-es Kínai Nagydíjat rajt-cél győzelemmel a címvédő Lewis Hamilton nyerte meg, bár az előnye nem volt olyan óriási, mint korábban, hiszen a harmadik Sebastian Vettel csupán három másodpercre volt tőle.

A leintés után azt gondoltuk, minden rendben van, hiszen a pódiumra menet Hamilton és Rosberg még le is pacsiztak egymással, a sajtótájékoztatón azonban robbant a bomba.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A két versenyző tavaly már összebalhézott egyszer, akkor hetekig nem is szóltak egymáshoz, majd a szezon végére a helyzet egy fokkal jobb lett, ám most megint komoly szakadék alakulhat ki közöttük.

Rosberg úgy véli, hogy a második kerékcsere előtt Hamilton szándékos vett vissza tempóból, hogy kímélje a gumikat, ezzel viszont lehetőséget adott arra, hogy Vettel felzárkózzon, és esetleg meg is előzze őt.

„Érdekes azt hallani tőled, hogy csak magadra gondolsz, és a saját versenyeddel foglalkozol. Nagyon szomorú, hogy Lewis szükségtelenül lassan vezetett, és ezzel veszélybe sodorta a második helyemet.”

Fotó: Europress Fotóügynökség

“Befolyásolta a versenyemet, mert azzal, hogy a kelleténél lassabban vezetett, Sebastian felzárkózott rám. Ezt kihasználva a Ferrari korán behívta a boxba, megpróbált a friss gumikon elém vágni, és erre reagálnom kellett, így az utolsó etapom nagyon hosszúra nyúlt, és így tönkretette a versenyemet.”

Rosberg azzal vádolta meg a csapattársát, hogy szükségtelenül veszélyeztette a versenyét. Hamilton ezen felhúzta magát, és azonnal visszavágott.

“Nem az a dolgom, hogy vigyázzak Nicóra a futamon, hanem az, hogy a saját autómra figyeljek, kihozzam belőle amit csak lehet és amilyen gyorsan csak lehet. Egyáltalán nem akartam szándékosan lassítani a mögöttem haladókat. Nem is értem egyébként, hogy befolyásolhattam a versenyét, hiszen 4,4 vagy 4,5 másodperccel volt lassabb tőlem. Ha zavarta volna, megpróbálhatott volna megelőzni, de nem tette.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik