Forma-1
Sebastian Vettel (sebastian vettel,)

Vettel megtréfálta a Mercedeseket

Sport24
Sport24

2015. 03. 28. 11:31

Megérkezett Szepangba az eső, emiatt fél órát csúszott az időmérő.

Ahogy az ausztrál szezonnyitón, úgy a Maláj Nagydíj mindhárom szabadedzésén a két Mercedes dominált: hol Rosberg, hol Hamilton volt a gyorsabb. Így volt ez a szombati kvalifikáció első szakaszában is, mögöttük viszont érdekesen alakult a sorrend, hiszen Alonso és Button, valamint Felipe Nasr is kiesett a két Manor mellett.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A Q2-ben aztán alig egy mért kör után leszakadt az ég, a pályát elöntötte az eső, így lehetetlen volt javítani az eredményeken, ezért a korábban remekül teljesítő Carlos Sainz, Kimi Raikkönen és Pastor Maldonado sem folytathatta. A harmadik szakasz egyébként fél óra csúszással kezdődött meg, hiszen a zápor nem tartott sokáig és a meleg miatt viszonylag gyorsan száradni kezdett az aszfalt.

A legjobb tíz csatájában aztán mindenki esőgumin kezdett, de féltávnál a többség köztesre cserélt, de a két Mercedes elsőségét egyedül csak Sebastian Vettel veszélyeztette.

Végül Lewis Hamilton teljesítette a legjobb időt, mögötte a négyszeres német világbajnok lett a második, a harmadik rajtkocka pedig Nico Rosbergé lesz.

A vasárnapi rajtsorrend

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
2. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
3. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
4. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
5. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
6. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
7. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
8. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
9. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
10. sor:
Roberto Merhi (spanyol, Manor)
Will Stevens (brit, Manor)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.