Forma-1

Räikkönen szerint van minek örülni

Annak ellenére, hogy kiesett az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, a finn pilóta optimistán értékelte a versenyt.

Kimi Räikkönen elégedett tekint vissza a Forma-1-es szezonnyitóra. A Ferrari az időmérőn Sebastian Vettel a negyedik, a finn az ötödik helyet szerezte meg, míg a futamon a német a dobogós lett – Lewis Hamilton és Nico Rosberg mögött –, Räikkönen pedig kiesett. A „Jégember” szerint biztató a Ferrari tempója:


Fotó: Europress Fotóügynökség

„A versenyen nem voltunk messze a Mercedestől. Hiszem, hogy az első helyekért tudunk csatázni a szezonban. Persze az adott futamon sok minden történhet, de legalább olyan autónk van, ami versenyképes. Természetesen még nem elég gyors, de a verseny során kisebb a különbség a két csapat között, mint a kvalifikáción. Utóbbiban még van hova fejlődnünk” – mondta Räikkönen az Autosportnak.

A Ferrari jövő hétvégén Malajziában bizonyíthat, de nem lesz könnyű dolga a maranellóiaknak, ugyanis az utóbbi 19 futamból 16 alkalommal a Mercedes pilótái diadalmaskodtak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.