Forma-1

Nyugis Hamilton-siker a kaotikus szezonnyitón

lewis hamilton (lewis hamilton)
lewis hamilton (lewis hamilton)

A Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon a két Mercedes végzett az élen.

A szezon előtti tesztek és a szabadedzések után az időmérőn is biztossá vált, idén megint hasít majd a Mercedes és szinte lehetetlen lesz őket legyőzni. Ez a vasárnapi futamon is beigazolódott, Lewis Hamilton és Nico Rosberg óriási fölénnyel zárt az első két helyen.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A futamon egyébként húsz autó állt volna fel a rajtrácsra, ám ebből csak 15 lett: a két Manor jelezte, nem vesznek részt a melbourne-i versenyen, Valtteri Bottas hátfájdalma miatt nem kapott engedélyt az indulásra, Danyil Kvyat autójában a váltó mondta fel a szolgálatot, Kevin Magnussen McLarenje pedig leállt a pályán miközben fel akart állni a rajtrácsra.

A start után a vb-címvédő Hamilton megtartotta első helyét, Rosberg maradt második, mögöttük Massa és Vettel folytatott nagy csatát, Raikkönen viszont hátracsúszott, hiszen az első kanyarban összeakadt Sainz és Maldonado, a venezuelai pedig a falban kötött ki.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A verseny egyébként lassan csordogált, Hamilton és Rosberg első két helyét senki sem veszélyeztette, mögöttük viszont az újoncok remek teljesítményt nyújtottak: a brazil Felipe Nasr a Sauberrel tartotta magát az ötödik helyen, végül ebben a pozícióban intették le, így élete első versenyén pontot szerzett. A Toro Rossóval induló korrekorder, Max Verstappen autójában a motor elfüstölt, így feladta a futamot, Carlos Sainz viszont végig tudott menni és egy elrontott kerékcsere ellenére is a kilencedik lett.

A hajrában Kimi Raikkönen is kiállt, így végül 11 autó ért célba. A kockás zászlóval Lewis Hamiltont intették le először, Rosberg lett a második, Vettel pedig első ferraris versenyén a harmadik.

Ausztrál Nagydíj, végeredmény (a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:31:54.067 óra (58 kör, 307,574 km)
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1.360 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 34.523 mp h.
4. Felipe Massa (brazil, Williams) 38.196 mp h.
5. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1:35.149 perc h.
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1 kör h.
7. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1 kör h.
8. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1 kör h.
9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.
11. Jenson Button (brit, McLaren) 2 kör h.

leggyorsabb kör: Hamilton, 1:31.023 perc pole pozíció: Hamilton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik