Forma-1

A Mercik megint az élen, a Saubernél nagy a gond

nico rosberg (nico rosberg)
nico rosberg (nico rosberg)

Ahogy az első, úgy a második szabadedzést is Nico Rosberg nyerte.

A Forma-1-es világbajnokság szezonnyitó Ausztrál Nagydíjának pénteki első két szabadedzésén a két Mercedes remekül teljesített, ráadásul Rosberg és a címvédő Hamilton nincs is túl messze egymástól. Az első és a második gyakorláson is jelentős hátránnyal követik ezt a párost a többiek.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A második szabadedzésen egyedül a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelnek, a Ferrari német pilótájának sikerült kevesebb mint egy másodperces hátránnyal végeznie a harmadik helyen. Az első napi tréningeken a Manor Marussia egyetlen kört sem teljesített, míg a Sauber csak a második edzésen szerepelt.

Ami pedig a Sauber helyzetét illeti: a szombatra kiírt újabb bírósági tárgyalással folytatódik az istálló vitája a holland Giedo van der Gardéval, aki szerint a csapatnál neki járna az egyik pilótaülés az idei évre.

A holland versenyző ügyvédei pénteken újabb pert indítottak, amelyben azt kifogásolják, hogy a svájci istálló nem tett maradéktalanul eleget a fellebbviteli bíróság által elrendelteknek.

Eredmények – Ausztrál Nagydíj, 2. szabadedzés

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:27.697
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27.797
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:28.412
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:28.842
5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:29.265
6. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:30.016

Ajánlott videó

Olvasói sztorik