Forma-1

F1: Alonso balesete körül valami nagyon nem stimmel

Fernando Alonso (fernando alonso, )
Fernando Alonso (fernando alonso, )

Egyre több találgatásra okot adó elemzés lát napvilágot, mert senki sem érti mi is történt valójában a spanyol pilótával a barcelonai teszten.

Sebastian Vettel szerint is elég érdekes volt Fernando Alonso balesete, aki a harmadik és a negyedik kanyar között az ott megszokott 250 km/h-ás sebesség helyett csak 150-nel haladt és a kanyar ívirányával ellentétesen a belső oldalon ütközött a falnak. A Marca exkluzív fotót mutat a baleset pillanatáról, amely azt mutatja, hogy a spanyol a fallal párhuzamosan haladva, többször nekiütközött annak.

 A pályamunkás sürgető mozdulatából ítélve Alonso nem nézhetett jól ki a baleset után
’Fotó: Wri2 

“Nem úgy festett, mint egy szokásos baleset” – mondta Vettel, aki épp Alonso mögött ment az adott pillanatban. Az egész eset valahol nem stimmel. Hiába állítja azt a McLaren, hogy a szél miatt ütközött pilótája a falnak, mások teljesen mást láttak. Egy, a helyszínen tartózkodó fotós úgy látta, Alonso mintha alélt állapotban lett volna már az ütközés előtt. Szerinte ezt az öntudatlan állapotot jelzi, hogy már az ütközés előtt oldalra dőlt a feje, és egy darabig úgy is maradt még akkor is, amikor a kocsi megállt.

A Bild.de magyarázatként azt találta ki, hogy Alonsót minden bizonnyal áramütés érte. Bizonyítékuk nincs rá persze, de az összeesküvés-elméletük szerint az istállónak gondja volt a Honda energiavisszanyerő-rendszerével, ami miatt nem egyszer ki kellett állniuk. A német lap szakírói ezzel hozzák összefüggésbe azt is, hogy bár alig sérült meg Alonso autója, azonnal letakarták azt, mindent összepakoltak és abbahagyták a tesztet.

Ez a mellékelt szimuláció meg azt taglalja, amit a McLaren állít:  Alonso minden bizonnyal a külső ívre sodródott – bár ennél a sebességnél miért tette volna? -, a műfüvön nyilván megcsúszott és emiatt vágódott a belső ívre és ütközött többször a falnak.

Flavio Briatore is inkább azon az állásponton van, hogy sima baleset vol. “Nem értem a találgatásokat, mert még egy Fernando Alonsóval is előfordulhat, hogy hibázik és a lassulási erők hatalmasak. Ezért nem kell meglepődni az állapotán. Ő most így járt, máskor meg a sokkal nagyobb balesetnél haja szála sem görbül a pilótának. Előfordul ilyen” – fogalmazott Briatore.

Ami biztos,  az istálló hivatalos honlapján azt közölte, Fernando Alonsót még kórházban tartják, de kommunikál családjával, barátaival és az ápolókkal.

Az első vizsgálatok alapján nem szenvedett maradandó sérülést a pilóta, akit azonban ezzel együtt további vizsgálatoknak vetnek majd alá, s az orvosok csak ezt követően döntenek arról, hogy mikor térhet haza. Mindenesetre azon a fotón, amit twitter oldalán közöltek elég bárgyún néz még ki a fejéből…

Forrás: twitter.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik