Forma-1
Lewis Hamilton (lewis hamilton, )

Ricciardo volt a leggyorsabb, Hamilton visszatért

Sport24
Sport24

2015. 02. 20. 18:55

A Red Bull ausztrál versenyzőjét nem tudta senki maga mögé utasítani pénteken, a Forma-1 barcelonai tesztjének második napján.

Daniel Ricciardo a leggyorsabb köridőt már az ebédszünet előtt teljesítette, délutánra pedig nem változott az eredményt, így a Red Bull versenyzője zárta az élen a napot, míg mögött Kimi Raikkönen végzett, aki egy századmásodperccel maradt el az ausztráltól.


Lewis Hamilton rosszulléte már a múlté
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A délután nagy sztorija az, hogy ismét autóba ült Lewis Hamilton, aki a csütörtököt félbeszakította rosszullét miatt. A Mercedes brit versenyzője 89 kört tett meg, 23-mal többet, mint csapattársa, Nico Rosberg, a címvédő ráadásul gyorsabb is volt a németnél.

Kis túlzással pezsgőt bonthatnak a McLaren-Hondánál, Fernando Alonso ugyanis 59 kört teljesített pénteken. Ennyit még egyik tesztnapon sem sikerült.

Kétszer piros zászlóztak délután: egy ízben Carlos Sainz Jr., egyszer pedig Marcus Ericsson csúszott ki a pályáról.

Eredmény – Forma-1 teszt, Barcelona, 2. nap

1. Daniel Ricciardo          Red Bull/Renault             1m24.574s          –              143 kör
2. Kimi Raikkonen           Ferrari  1m24.584s          0.010s   90
3. Felipe Massa                Williams/Mercedes        1m24.672s          0.098s   88
4. Sergio Perez Force India/Mercedes  1m24.702s          0.128s   121
5. Lewis Hamilton            Mercedes           1m24.923s          0.349s   89
6. Nico Rosberg                Mercedes           1m25.556s          0.982s   66
7. Fernando Alonso        McLaren/Honda              1m25.961s          1.387s   59
8. Jolyon Palmer              Lotus/Mercedes             1m26.280s          1.706s   77
9. Marcus Ericsson          Sauber/Ferrari  1m27.344s          2.770s   113
10. Carlos Sainz Jr.           Toro Rosso/Renault       1m28.945s          4.371s   100

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

BEVERLY HILLS, CA - OCTOBER 09: Contributing editor at Vanity Fair, Monica Lewinsky speaks onstage at Day 1 of the Vanity Fair New Establishment Summit 2018 at The Wallis Annenberg Center for the Performing Arts on October 9, 2018 in Beverly Hills, California.   Matt Winkelmeyer/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.