Forma-1

F1: őrült nap és karambol Barcelonában

Barcelona teszt (barcelona teszt)
Barcelona teszt (barcelona teszt)

Pastor Maldonado végzett az élen a Forma-1 első tesztnapján, míg Hamilton rosszul lett, Rosberg nyakfájás miatt nem tudta vállalni a vezetést. Raikkonen kemény abroncsokkal ment nagyot és Susie Wolff ütközött. Kell ennél több?

Nem ez volt a legnyugodtabb tesztnap a Mercedes istálló életében, hiszen mindkét pilótájuk kidőlt, sőt még az üzemanyag-befecskendező is ellenük volt, miután meghibásodott.

Lewis Hamilton alig futott pár kört (pontosabban 11-et), jelezte, hogy influenzája miatt nem tudja tovább folytatni a tesztelést és visszatért szálláshelyére. A logikus lépés Nico Rosberg autóba ültetése lett volna, ám a német nyakában begyulladt egy ín, így az is kérdés, hogy pénteken tudja-e vállalni a tesztelést. A Mercedesbe így a Force Indiának kölcsönadott Pascal Wehrlein szállhatott be.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A tesztnapot Pastor Maldonado nyerte, miután 1:25.011-es idővel ért célba. Őt a kemény abroncsokon versenyző Kimi Raikkonen követte, a maga 1:25.167-es idejével. Nem árt megjegyezni, hogy mindkét eredmény jobb a tavalyi pole pozíciós időnél.

 A szervezők hamar eltakarították Felipe Nasrés Susie Wolff autóját és a törmeléket
fotó: europress 

Izgalom is adódott Spanyolországban, hiszen Felipe Nasr és Susie Wolff egymásba rohantak a pályán. Hatalmas tett volt a két csapat szerelőitől, hogy estére kipofozták a járgányokat.

Jenson Button csak délelőtt tudott körözni, mivel autójában meghibásodott az energiaátalakító, igaz akkor az angol pilóta nem volt lassú. A legtöbb kör a fiatal Max Verstappen nevéhez fűződik, szám szerint 93 alkalommal ment körbe a pályán.

Forma-1, barcelonai teszt, első nap, eredmények:

1. Maldonado (venezuelai, Lotus-Mercedes) 1:25.011 (69 kör)
2. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.167 (74)
3. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:25.547 (59)
4. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes 2014) 1:26.636 (34)
5. Nasr (brazil, Sauber-Ferrari) 1:27.307 (79)
6. Verstappen (holland, Toro Rosso-Renault) 1:27.900 (93)
7. Button (brit, McLaren-Honda) 1:28.182 (21) 
8. Wehrlein (német, Force India-Mercedes 2014) 1:28.329 (32)*
9. Wehrlein (német, Mercedes) 1:28.489 (48)
10. Wolff (brit, Williams-Mercedes) 1:28.906 (86)
11. Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.429 (11)*
*csak délelőtt ment

A BEOSZTÁS        
  csütörtök péntek szombat vasárnap
MERCEDES Hamilton/Wehrlein** Rosberg Hamilton Rosberg
RED BULL Ricciardo Ricciardo Kvjat Kvjat
WILLIAMS Wolff** Bottas Massa Bottas/Massa
FERRARI Räikkönen Räikkönen Vettel Vettel
McLAREN Button Alonso Button Alonso
TORO ROSSO Verstappen Sainz Verstappen Sainz
LOTUS Maldonado Palmer** Maldonado Grosjean
SAUBER Nasr Ericsson Ericsson Nasr
FORCE INDIA* Wehrlein**/Pérez Pérez Wehrlein** Hülkenberg
*2014-es autó **tesztpilóta       

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik