Forma-1

Rákból felépült pilóta a Red Bullnál

dean stoneman (dean stoneman)
dean stoneman (dean stoneman)

Azzal, hogy Carlos Sainz Jr. bekerült a Toro Rossóhoz, Alex Lynn pedig a Williamshez igazolt, a Red Bullnak két új pilótával kellett feltöltenie utánpótlásprogramját. A csapat két brit pilótát választott, Dean Stoneman és Callum Ilott kerültek a programba.

A 24 éves Stoneman már 2010-ben felhívta magára a figyelmet, amikor megnyerte az azóta megszűnt Forma-2-es bajnokságot, szerezve ezzel magának egy tesztlehetőséget a Williamsszel. A karrierje nem sokkal később azonban megakadt, mert hererákot diagnosztizáltak nála, így nem tudott fellépni a WSR-be, ahol Daniel Ricciardo csapattársa lett volna – adta hírül a vezess.hu.

Fotó: Europress fotóügynökség

Stoneman hosszú gyógykezelés után a brit Porsche Carrerra-kupában tért vissza, a 2013-as szezont az ötödik helyen zárta. Tavaly a GP3-ban szerepelt, öt győzelemmel második lett a bajnokságban Lynn mögött. Idén megkapja a lehetőséget a WSR-ben.

Ilott sokkal fiatalabb, még csak 16 esztendős, tavaly a gokart-Eb-n versenyzett, és meg is nyerte a sorozatot. Az idén az európai F3-as bajnokságban bizonyíthatja majd, hogy formaautóval is versenyképes. A francia Pierre Gasly az idén második évét kezdi majd az utánpótlásprogramban, neki a GP2-ben lesz helye.

Még több Forma-1-es hírt ide kattintva olvashatsz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik