Forma-1

Alonso nem átmeneti megoldás a McLarennél

Fernando Alonso (fernando alonso, )
Fernando Alonso (fernando alonso, )

A 2014-es idény során nyílt titokká vált, hogy a Ferrariból kiábrándult Fernando Alonso leginkább a Mercedeshez szeretne bekerülni, 2015-re azonban ott nem akadt üresedés, így a McLaren-Hondához szegődött.

A Mercedesnél 2015 végén lejár Lewis Hamilton szerződése, hosszabbítás még nem történt, a csapatfőnök, Toto Wolff pedig nemrég azt mondta, ha valamiért nem sikerül megtartani a kétszeres bajnok angolt, akkor Alonso lenne az egyik jelöltjük a pótlásra.

Több médium is úgy tudja, hogy a spanyol versenyző erre a lehetőségre készülve olyan kitétel(eke)t is bevett a mclarenes szerződésébe, amely(ek) alapján akár 2015 végén távozhat, de a cégvezér Ron Dennis most kategorikusan cáfolta ezt – olvasható a vezess.hu-n.

 Fotó: Europress fotóügynökség

“Soha egyetlen McLaren-versenyző szerződésében sem voltak eredményekre vonatkozó feltételek, és ez Fernandóra is igaz” – idézte a BBC.

A 33 éves Alonso három évre szerződött a McLarennel, csapattársa pedig legalább két évig Jenson Button lesz, ha mindketten kitöltik a jelenlegi kontraktust.

A kétszeres világbajnok spanyol vasárnap, azaz holnap vezeti majd először a McLaren új autóját, az MP4-30-ast Jerezben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik