Forma-1

Nagyot szólhat Verstappen debütálása

A Forma-1-ben szereplő Toro Rosso csapatfőnöke szerint Max Verstappen már az első futamán pontot szerezhet. Ezzel pedig történelmet is írna.

Nagy várakozás előzi meg Max Verstappen forma-1-es debütálását. A holland versenyző mindössze 17 évesen fog bemutatkozni a száguldó cirkuszban, a Toro Rosso színeiben, az istálló főnöke szerint pedig senki se legyen meglepve, ha már az idénynyitón pontot fog szerezni.

„Ha megfelelő autót tudunk alá tenni, akkor biztos vagyok benne, hogy az első tízben végez. Sokan azt mondják, hogy túl fiatal, de szerintem nem az életkor számít, hanem az, hogy ki mennyire gyors. Ismerek olyan 24 éves versenyzőt, aki egyszerűen lassú a Forma-1-hez. Maxot már láttam két évvel ezelőtt gokart-versenyen, lenyűgözött a sebessége és az, ahogyan a versenygépet kontrollálta. Ő készen fog állni Melbourne-re, a többi rajtunk múlik” – mondta az Autosportnak Franz Tost.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Nem Max Vertsappen lenne az első, aki debütáló futamán pontot szerez, eddig 70 versenyzőnek sikerült ez a bravúr. Nyerni ugyanakkor csak Giancarlo Baghetti tudott még 1961-ben.

Legutóbb épp a szintén a Toro Rossót erősítő Danyiil Kvjat indította pontszerzéssel forma-1-es karrierjét, ő 9. lett tavaly az Ausztrál Nagydíjon. Ráadásul ezzel az orosz versenyző rekorderré vált, ő a száguldó cirkusz legfiatalabb pontszerzője (19 évesen és 324 naposan). Verstapennek lesz rá elég ideje, hogy ezt a csúcsot átadja a múltnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik