Forma-1

Győzelemmel indította az évet a Ferrari

Sergio Marchionne (sergio marchionne)
Sergio Marchionne (sergio marchionne)

Legalábbis az új elnök, Sergio Marchionne szerint, aki állítja, már az sikerrel ér fel, hogy mégis fejleszthetik a turbómotorjukat.

21 éve nem volt olyan, hogy futamgyőzelem nélkül zárjon a Ferrari, ez a csúfság esett meg velük tavaly. Így nem lehet csodálkozni azon, már olyan apróságoknak is örülnek, hogy nem várt módon mégis belenyúlhatnak a motorfejlesztésbe. 

“Konokul dolgozunk, hogy újra nyerjünk. Kisebb szakaszgyőzelemként könyvelhetjük el, hogy hozzányúlhatunk a motorunkhoz. Ez hatalmas lépés számunkra” – idézte az elnök, Sergio Marchionne detroiti autószalonon elhangzó kijelentését a Gazzetta.it.

Eredetileg arról szólt a fáma, hogy 2015 márciusától a szezon végéig nem fejleszthetik turbómotorjukat az F1-istállók. Ugyanakkor a Ferrari technikai igazgatója, James Allison kiszúrt egy apró hibát az előírásban, és még az az abu-dzabi csapatgyűlésen jelezte a FIA felé, hogy 2015-re nincs dátum az előírások között, vagyis még nincs véglegesítve semmi, ergo bármikor, amikor az adott csapat akarja belenyúlhat a motorba.

A FIA-nak így engedélyeznie kellett az évad közbeni módosításokat. Marchionne ezt éli meg győzelemként, mert valós lehetőséget lát a Ferrari felzárkóztatására. Március 15-én minden kiderül.

Forma-1, 2015 program:

Február 1-4. – teszt – Jerez
Február 19-22. – teszt – Barcelona
Február 26. – március 1. – teszt – Barcelona

Március 13-15. – első futam – Ausztrál Nagydíj – Melbourne

 

Tesztidény:

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik