Forma-1

Forma-1: nem lesz idén 1-es rajtszám

Sport24
Sport24

2015. 01. 03. 10:59

Lewis Hamilton úgy döntött, 2015-ben is 44-es rajtszámmal versenyez, így a világbajnoknak járó egyest nem láthatjuk a mezőnyben.

Egyértelmű, hogy az 1-est mindig az aktuális világbajnok kapja, ám az állandó rajtszámok miatt a vb-címvédőjének lehetősége van arra, hogy erről lemondjon. Lewis Hamilton most így is tett, mivel úgy gondolja, hogy számára a 44-es a megfelelő, mégiscsak ezzel lett 2014-ben a legjobb.

 Hamilton nem cserél
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Az előző idényben egyébként Sebastian Vettel, regnáló világbajnokként az 1-essel szerepelt, idén viszont az 5-ös lesz látható a Ferrariján.

Ami pedig az újoncokat illeti, Max Verstappen a 33-as mellett döntött, mivel indoklása szerint gyerekkora óta ezzel versenyez, és a Forma-1-ben sem akarja megszakítani ezt a sorozatot, csapattársa, Carlos Sainz Jr. az 55-öst kapta, a sauberes Felipe Nasr pedig a 12-est.

 Damon Hill 1994-ben
Fotó: Europress Fotóügynökség 

1994 után a 2015-ös bajnokság lesz az első, amikor az 1-es rajtszám nem lesz ott a mezőnyben. Legutóbb akkor fordult ez elő, amikor a ’93-as bajnok, Alain Prost visszavonult, a csapattársa, Damon Hill 0-val az orrán rótta a köröket, a Prost helyére érkezett Ayrton Senna pedig a 2-es rajtszámmal.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LEAGUE CITY , TX - MAY 20: Residents attend a prayer vigil to remember the victims from the Santa Fe High School shooting at Walter Hall Park on May 20, 2018 in League City, Texas. Last Friday, 17-year-old student Dimitrios Pagourtzis entered the school with a shotgun and a pistol and opened fire, killing 10 people.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.