Forma-1

Schumachernek megszólalni is fájdalmas

Philippe Streiff, a hétszeres Forma-1-es világbajnok állítólagos jó barátja szerint Schumacher egyszer még képes lesz járni.

Egy éve imádkozik a világ Schumacherért

Streiff a Le Parisien vasárnapi számának adott interjút, melyben elmondta, Schumacher számára egyelőre nehézséget okoz beszélni, de közeli hozzátartozóit már felismeri.

Hozzátette, Schumacher mozgása még nagyon korlátolt, de ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor egyszer talán mankóval képes lesz járni.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A korábbi versenyző azt állítja, hogy az információkat egy olyan személytől szerezte, aki közel áll Schumi feleségéhez, Corinnához, valamint a hétszeres világbajnok orvosától, Gerard Saillanttól, akit a saját balesete után ismert meg.

Sabine Kehm, Schumacher menedzsere cáfolta Streiff információit.

“Nem tudom megerősíteni a szavait. Sosem volt se velem, se a család bármely tagjával kapcsolatban Streiff, így nem tudom, honnan szedi ezeket” – mondta.

Vasárnap este Saillant professzor is közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy az utóbbi 12 hónapban „szóban, írásban és fizikailag sem került kapcsolatba Streiff-fel”.

A tavaly december végén síelés közben súlyos, életveszélyes agysérüléseket szenvedett Michael Schumacher a balesete után kilenc hónapot töltött kórházban,szeptember közepén szállították haza a család svájci otthonába, ahol továbbra is tucatnyi szakemberből álló egészségügyi stáb kezeli a Forma-1-es legendát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik