Forma-1

Megújulhat a Hungaroring – 20 milliárdból

Hungaroring (hungaroring, )
Hungaroring (hungaroring, )

A tervek szerint három év alatt végeznék el a szükséges munkálatokat a mogyoródi pályán.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott a Borsnak és elmondta, sok a teendő a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó pályán, ezek kivitelezéséhez pedig kormányzati segítségre is szükség lesz.

„A szomszédos osztrák ringre nyolcvanmilliárd forintot költöttek, nálunk három év alatt húszmilliárdos fejlesztés lenne a cél. Jövőre beterjesztjük a tervet, és ha a kormány elfogadja, akkor 2016 és 2018 között teljesen megújul a Hungaroring” – mondta Gyulay.

2015 szeptemberéig, a kamionos Európa-bajnokság magyarországi futamáig minden marad a régiben, utána azonban akár saját erőből is nekivágnak az aszfalt felmarásának, mert ez már nem halasztható tovább. A beruházás egymilliárd forintba kerülne.

Szóba került, hogy a nyomvonalon akarnak-e változtatni, mire Gyulay azt felelte: inkább a nézők kiszolgálására fordítanák azt a mintegy két-két és fél milliárd forintot. Egy kombipálya kialakítása ugyan tervben van, de meglátják, milyen beruházásra kapnak majd engedélyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik