Forma-1

A Marussia is kihagyja az Amerikai Nagydíjat

Bernie Ecclestone szombaton azt mondta, hogy a Caterham istálló mellett a Marussia sem utazik el Austinba. Ezzel mind a két csapat lemarad a brazil futamról is.

Pénteken írtunk róla, hogy a Caterham rendkívül nehéz helyzetbe került: a pénzügyi válságba került csapatot immáron csődbiztos irányítja. Az istálló engedélyt kapott Bernie Ecclestone-tól arra, hogy kihagyja a következő két futamot, az amerikai és a brazíliai nagydíjakat.

Úgy fest, nem csak a Caterham nem lesz ott Austinban, ugyanis Ecclestone szombaton azt mondta a Reutersnek, hogy a Marussia sem utazik el Amerikába. A brit székhelyű csapat is pénzügyi gondokkal küzd.

Mint ismert, Jules Bianchi Japánban történt balesete miatt Oroszországban is csak egy autóval indult el a Marussia. Ha a két istálló versenyzői kihagyják az Amerikai Nagydíjat, úgy csak tizennyolcan állnak majd rajthoz Austinban. Ilyenre a 2005-ös Monacói Nagydíj óta nem volt példa – leszámítva a 2005-ös Amerikai Nagydíjat, amikor biztonsági okokból 14-en visszaléptek a versenytől.

Azzal, hogy a két csapat autóit és felszereléseit nem szállítják el Austinba, a jövő vasárnap esedékes futamra, a Caterham és a Marussia a november 9-i, Sao Pauló-i versenyről is lemarad, mert a teljes mezőny az Egyesült Államokból utazik Brazíliába.

Az idény utolsó futamát – melyen kétszeres pontokat osztanak – november 23-án rendezik Abu-Dzabiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik