Forma-1

Nem reménytelen Bianchi helyzete

Legalább egy hónapra lesz szükség a prognózis elkészítéséhez arról, hogy milyen következményekkel jár Jules Bianchi számára a suzukai Forma-1-es futamon elszenvedett baleset.

Bianchi balesete: testközeli fotókat nem adnak ki

Kedden jelentették be hivatalos, hogy a francia versenyző diffúz axonális károsodást szenvedett a Japán Nagydíjon történt balesete során, amiről ellentmondásos információk jelentek meg szinte minden fórumon.

A Formula-1-et kiemelt figyelemmel kísérő finn Turun Sanomat egy japán specialistát, a tokushimai egyetem orvosát, Shinji Nagahirót kérdezte meg a kilátásokról, aki némi reménnyel kecsegtet ugyan, de azt leszögezte, hogy sok türelemre lesz szükség – írja a formula.hu. 

Fotó: Europress fotóügynökség

„Általánosságban nem lehet prognózist adni a balesetet követő egy hónapon belül, de akár tovább is eltarthat” – mondta Nagahiro, majd azt is kiemelte, mennyire széles skálán mozoghat a DAI végkimenetele.

„A beteg visszanyerheti tudatát, sőt teljesen fel is épülhet, de ugyanúgy lehetnek utólagos következményei is. Minden a sérülés súlyosságán és elhelyezkedésén múlik.”

A telemetriai adatok szerint Bianchi a pálya elhagyásának időpontjában 213 km/órás sebességgel haladt, a becsapódás ereje pedig 50 G körüli volt.

A baleset után a francia versenyzőt rohamkocsival szállították a közeli kórházba, ahol azonnal megoperálták. Több lap állítja, kómában van, mások szerint lélegeztetőgépre kapcsolták és még egyszer meg kellett operálni egy vérömleny miatt. A francia pilóta szülei közleményben tudatták, hogy Bianchi komoly agyi sérülést szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik