Forma-1

Vettel az év végén otthagyja a Red Bullt

A Japán Nagydíj helyszínén a Red Bull istálló bejelentette, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel jövőre már nem náluk versenyez.

Erről a csapatfőnök, Christian Horner tájékoztatta a sajtó képviselőit, valamint azt is elárulta, hogy nem Fernando Alonso érkezik majd a német helyére, hanem a Toro Rosso orosz pilótája, Daniil Kvyat.

Horner ugyanakkor kész tényként közölte, hogy Sebastian Vettel minden bizonnyal a Ferrarihoz szerződik az új idényre, ez pedig azt jelenti, hogy vélhetően Alonso a McLaren-Hondát választja.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Vettel péntek este már elmondta a döntését a csapatfőnöknek. A Red Bull 15 éve egyengeti a német pilóta karrierjét, az év végén viszont megszakad ez a kapcsolat.

“Elárulta, hogy menni szeretne, és megértettük az érveit. Nem hiszem, hogy könnyen hozta meg ezt a döntést. De ha ezt szeretné, mi nem állhatunk az útjába. Nagyszerű eredményeket értünk el együtt, voltak remek pillanataink a pályán és azon kívül is, erre pedig örömmel gondolok majd vissza” – nyilatkozta Horner.

A hírek szerint Sebastian Vettel szombaton, az időmérő után bejelenti, valóban a Ferrarihoz igazol-e. Hírügynökségek szuzukai hangulatjelentései megjegyzik, hogy Vettel átigazolásának híre óriási visszhangot keltett, és azóta nem volt példa hasonló szenzációra, hogy Michael Schumacher 1996-ban évek közepén a Benettontól a Ferrarihoz igazolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik