Forma-1

Rosbergé a pole Szuzukában

A Mercedes két pilótája közül most Nico Rosberg szerezte meg az első rajtkockát.

A Japán Nagydíj időmérőjének reggelén Sebastian Vettel bejelentette, hogy az idény végén, 15 évnyi közös munka után távozik a Red Bulltól, ezzel háttérbe szorította a kvalifikáció történéseit.

Főleg úgy, hogy nem is volt túl izgalmas az időmérő, hiszen az első etapban mindössze annyi történt, hogy két Red Bull közel került a kieséshez, végül átcsúsztak a Q2-be, ahonnan aztán már simán továbbjutottak.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A legjobb tíz között Rosberg és Hamilton megint nem adott esélyt a többieknek, a német végül két tizedet vert a brit pilótára, így megszerezte a pole pozíciót.

A harmadik-negyedik helyről a két Williams rajtolhat vasárnap Bottas, Massa sorrendben, míg Fernando Alonso ötödik lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik