Forma-1

Édesapja hoz szerencsét Lewis Hamiltonnak

A Mercedes brit versenyzője rendezte a viszonyát édesapjával, aki az utóbbi időben újra ott van a versenyeken.

Lewis Hamilton 2010-ben úgy döntött, hogy nem édesapja lesz tovább a menedzsere, emiatt pedig megromlott a viszony kettejük között. A hírek szerint a két Hamilton hetekig nem beszélt egymással és nehezen tették túl magukat azon az időszakon.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az utóbbi időben ugyanakkor láthatón rendeződött a viszony apa és fia között, ráadásul Anthony szerencsét is hoz a Mercedes versenyzőjének, ugyanis három futamot nézett meg idén élőben (Silverstone-ban, Monzában és Szingapúrban), Hamilton pedig mindegyiket megnyerte. A pilóta elmondta, mindig is ilyen édesapára vágyott:

„Emlékszem, hogy 2010-ben azt mondtam nektek (újságíróknak), hogy azt szeretném, ha mint az apám lenne jelen a versenyeimen és nem, mint a menedzserem. És mint látjátok, ez most így van. Amikor vasárnap kiszálltam az autóból odajött hozzám, és kezet ráztunk. Nagyon különleges pillanat volt ez. Amikor nyolcévesen az első versenyem volt, utána kezet fogtam vele. Most ez az érzés elevenedett fel bennem ismét és ez nagyon jó volt” – idézi Lewis Hamiltont a Telegraph.

A 2008-as világbajnok amiatt is boldog lehet, hogy átvette a vezetést a vb-pontversenyben. Mivel ő nyert Szingapúrban, csapattársa, egyben riválisa, Nico Rosberg pedig kiesett, így a brit három pont előnnyel várja a szezon utolsó öt futamát. Legközelebb Japánban találkozik a száguldó cirkusz mezőnye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik