Forma-1

Alonso: A pletykák ártanak a Ferrarinak

Fernando Alonso és Sebastian Vettel is cáfolta azt a hírt, miszerint jövőre helyet cserélnének.

A napokban felröppent a pletyka, hogy két világbajnok, Fernando Alonso és Sebastian Vettel helyet cserélhet a 2015-ös szezonban, előbb átülne a Red Bullba, míg utóbbi a Ferrari pilótája lenne. Olasz lapok szellőztették meg a dolgot arra alapozva, hogy a németek négyszeres világbajnoka egy nap az itáliai istállót szeretné erősíteni. Alonso szerint az ilyen szóbeszédek ártanak a Ferrarinak.


Fernando Alonso szavai után megnyugodhatnak a Ferrari szurkolói
Fotó: Europress Fotóügynökség 

„Azt hiszem 13 hónappal ezelőtt már válaszoltam a jövőmet firtató kérdéseket” – idézi az Autosport a 33 éves spanyolt, aki ezzel arra utalt, hogy tavaly hosszabbított szerződést a Ferrarival, méghozzá 2016-ig.

„Néha az olaszok ilyen és ehhez hasonló pletykákkal állnak elő, ez azonban egyáltalán nem segíti a Ferrarit és azt, amin dolgozunk. Ez a brand nagyobb egy személynél, vagy akár a Forma-1-nél is. Nagyon tisztelem a Ferrarit, azon dolgozunk, hogy jó kis csapatot alkossunk. Tudjuk, hogy az ilyen szóbeszédek Olaszországból jönnek, csak azt nem értjük, mi a célja ezeknek.”

Sebastian Vettel is szót kért: a német elmondta szerződése van a Red Bull-lal, amely már 12 esztendős kora óta támogatja őt, így el sem tudja képzelni, hogy más istállóhoz kerüljön.

„Sosem tudni, mit hoz a jövő, de már nagyon régóta a Red Bullnál vagyok és szoros kötelék alakult ki közöttünk. Nem hiszem, hogy ez valaha változni fog.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik