Forma-1

Mit keres Giancarlo Fisichella a DJ-pultban?

Monzában jártunk, Forma-1-et láttunk. Írtunk is róla.

A számítógépes vírusvédelemre specializálódott Kaspersky Labnak köszönhetően a hétvégén felejthetetlen élményben volt részem: élőben néztem meg a Forma-1 Olasz Nagydíját. Hogy mi köze egy orosz, számítástechnikával foglalkozó cégnek a száguldó cirkuszhoz? Pofonegyszerű: a Kaspersky 2012 óta szponzorálja a Ferrarit.

Szombaton érkeztem meg Milánóba, ahol még annyira nem éreztette a hatását, hogy nem sokkal arrébb vendégeskedik a Forma-1. Ez persze annak is betudható, hogy az észak-olasz város a divat egyik fellegvára, sokan a vásárlás miatt utaznak oda és mivel gyakorlatilag a boltok egymás hegyén-hátán állnak (Pirelli-gumicsizmát valaki?), így könnyen el lehet szórni arrafelé a pénzt. Azért pár emberen fel lehetett fedezni ferraris, mercedeses sapkát, vagy épp red bullos pólót, szóval voltak arra utaló jelek, hogy jó helyen járunk.


Antonio Fuoco gokartozás közben
Fotók: Kaspersky Lab 

A szombati időmérő még nem szerepelt a programban, cserébe a Ferrari egyik nagy reménységével, a jelenleg a Formula 3-ban versenyző, 18 esztendős Antonio Fuocóval gokartoztunk a Szerbiából, Romániából, Törökországból, Csehországból és Görögországból érkező kollégákkal egy Milánó közeli pályán. Az újságírók között nem maradtam szégyenben, de Fuocót esélyem sem volt utolérni – nem hiába bíznak benne a maranellóiak.

Vasárnap Monza felé tartva aztán kilométerről kilométerre nőtt a népsűrűség, majd a városba érve gyakorlatilag már csak lépésben lehetett haladni. Nem csoda, hogy az olaszok többsége biciklivel, gyalog, esetleg futva (!) közelítette meg a versenypályát – a rutin meg az évek, ugye…


Jó sokan voltak Monzában 

Fél tízkor érkeztünk meg a pályához, ám hiába a viszonylag korai időpont, már ekkor rengetegen voltak kint Monzában. A többség természetesen vagy teljesen, vagy részben pirosba öltözve. Míg a GP2-ben a spanyol Sergio Canamasas veszélyeztette a többiek épségét – ki is zárták emiatt -, addig a mi kis különítményünk olyan helyen járt, amelyről eddig azt gondoltam, földi halandó be sem teheti oda a lábát: a paddockban.

Wow – mondanám, ha egy szóval kellene összefoglalni a látottakat. A nagyok, így a Mercedes, a Red Bull, a Ferrari, a McLaren vagy épp a Williams ideiglenes, versenyhétvégéken használt otthona akkora és olyan impozáns, hogy már csak kifele menet tűnt fel, hogy a bejáratnál elhaladtunk a Marussia és a Caterham jóval kisebb építménye mellett. Hiába, a pénz nagy úr ebben a sportágban (is).

Minden csapatnak van egy szervizállása is, mi a Ferrariét néztük meg közelebbről, melynek már egy külön laboratóriumi része is van: ott elemzik az üzemanyagot a versenyhétvégéken. Még csak délelőtt volt, amikor Fernando Alonso és Kimi Räikkönen garázsában is gőzerővel zajlott a munka, a Ferrari szerelői mindkettejük autóját átvizsgálták „á-tól cettig”. Mindenki sürgött-forgott, alkalmi túravezetőnk pedig beavatott bennünket közben: ez csak a társaság egyik fele, a másik épp a maranellói bázison figyeli és elemzi a beérkező adatokat. Mint ahogyan minden nagydíjnál.

A paddockban egyébként Lewis Hamiltont is láttam, igaz csak egy rövid pillanat erejéig, mert épp sietett valahova. Nem csak a pályán gyors, maradjunk annyiban.


Fernando Alonso megtapsolta a nézőket

Amikor elkezdődött a pilótaparádé, addig mi megnéztük a bokszutcát. Egészen elképesztő látványt nyújtott, ahogy az egyenes megtelt emberekkel. Mindenki fényképezett és kamerázott mindent, amit csak tudott, közben pedig a szerelők, mintha mi sem történt volna, elvégezték az utolsó simításokat. A Red Bull ment a legtovább a gyakorlásban, oda-vissza tologatták az egyik autót és közben a kerékcserét próbálták – emiatt ott gyűltek össze a legtöbben.

A futam maga igen izgalmas volt – részletesebben ITT olvashat róla – és nagyszerű volt azt is látni, ahogyan a versenyt idő előtt feladó, a bokszba lehorgasztott fejjel visszasétáló Alonsót a szurkolók felállva tapsolták meg. A spanyol sem maradt az adósuk: ő is megtapsolta a publikumot. Az Olasz Nagydíjra kilátogató szurkolók egyébként szenzációsak: hangosak, semmit sem hagynak szó nélkül és még értenek is hozzá! Nem egyértelmű az ilyen párosítás.


Giancarlo Fisichella este már a DJ-pultban volt

A vasárnap a futam leintésével még nem ért véget a számunkra, hivatalosak voltunk ugyanis a Kaspersky afterpartyjára. A szerb kollégával elhűlve néztük a meghívót, mert az állt rajta, hogy Giancarlo Fisichella lesz a DJ az este során. Elsőre ezt el sem akartuk hinni, így egyértelmű volt, hogy megyünk, mert azt látni kellett. Az este során aztán valóban megjelent az olasz pilóta, tényleg átvette az irányítást a lemezek felett, majd „elhúzta a nótánkat”.

Tökéletes befejezése volt a felejthetetlen hétvégének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik