Forma-1

9 éves könyvíró hatotta meg Schumacher feleségét

Aidan Gormley, a Ferrari Adventure című novella szerzője eljuttatott egy példányt az irományból Corinna Schumachernek, aki nyílt levélben válaszolt neki.

A még csak kilencesztendős Forma-1-rajongó srác idén adta ki első kötetét, ami óriási sikert aratott. Az északír fiú megajándékozta a Schumacher családot a novellával, Corinna pedig az Ulster Herald nevezetű lapban írt szavakkal hálálta meg azt neki.

“Köszönjük a kedves szavakat és az ajándékot” – írta a hétszeres F1-bajnok felesége. “Nagy támogatást jelent ez számunkra. Schumacher egy harcos, és sosem fogja feladni.”

Fotó: ulsterhald.com

Aidan Gormley meglepődött Corinna válaszán, elmondása szerint nem számított rá. Mint mondta, reméli, hogy nagy kedvence mielőbb meggyógyul – olvasható a 20min.ch-n.

“Mindent tudok róla, nagyon bátor ember” – tette hozzá a kilencéves fiú.

Michael Schumacher tavaly december 29-én síelés közben szenvedett súlyos fejsérüléseket a francia Alpokban. Az expilótát heteken keresztül mesterséges kómában tartják, állapota életveszélyes volt, amikor kórházba szállították. Kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal feléből.

Április elején állt be látható javulás az állapotában, majd júniusban ébredt fel.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik