Forma-1

Szörnyű vád hagyta el Hamilton száját

A Belga Nagydíj vasárnapi futamán a két Mercedes-pilóta összeütközött a 2. körben. A brit versenyző azt állítja, német csapattársa a futam utáni kiértékelésen bevallotta, szándékosan ment neki, mert elkerülhette volna az ütközést - ha akarja.

„Most volt a megbeszélésünk, ahol Nico bevallotta, szándékosan tette” – pakolt ki a brit sajtónak Lewis Hamilton vasárnap délután azt követően, hogy a futam 2. körében vezető pozíciójánál Rosberg hatulról nekiment és az ütközés miatt defektet kapott.

Hamilton állítása szerint Rosberg úgy fogalmazott az értekezleten, hogy elkerülhette volna a balesetet, ha akarja, de bizonyítani akart. 

 

A Mercedes csapatvezetői megerősítették, hogy Hamilton igazat mondott, és szakmailag megosztotta őket az eset. Toto Wolff szerint itt az ideje a csapatsorrend kialakításának, és ha szükséges, csapatutasítással beállítani a sorrendet, míg Niki Lauda ellenzi ezt.

“Indulatoktól sem mentes megbeszélésen vagyunk túl, ahol mindkét versenyző kiállt saját álláspontja mellett. Azonban az, hogy szándékos ütközés lett volna, az oltári hülyeség. Nico csak úgy gondolta, hogy tartja a saját versenyívét, holott valójában nem Lewisnak kellett volna tudnia arról, hogy ő ott van. Támadott, meg akarta mutatni, de nem kellett volna. Nyilván most már ő is másképp döntene” – tompította a történteket Wolff.

Rosberg, aki “a nagy hatalommal bíró brit sajtó kever, nem meglepő, hogy a honfitárs mellé áll, a német sajtó pedig mellettem van” – mondattal próbálta csökkenteni a történtek élét, egészen biztosan kap valamilyen büntetést a csapattól. Meglátjuk milyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik