Forma-1

Óriási tehetséget szerződtetett a Red Bull

Az osztrák istálló nem a pályán, hanem a versenyzők terén ért el sikert, amikor mindenkit megelőzve szerződtette a holland Max Verstappent, az egykor F1-esőmenő Jos Verstappen fiát.

Aki 16 évesen második a Formula–3-as Európa-bajnokságban úgy, hogy hét futamgyőzelmet is aratott idén, abban valami bújkál, rossz pilóta semmiképp sem lehet. A Red Bull tehetségkutatói nyilván régóta figyelték a kis Verstappen, Max egyre meggyőzőbb teljesítményét, mert szerződtették a Red Bull junior csapatához.

Max aláírásáért kisebbfajta versenyfutás alakult ki a Mercedest és a Red Bull közt, amely az utóbbi sikerével zárult – apró öröm, részsiker ez az idei pofonok után…

 
Max Verstappen
Fotó: Red Bull/ Philip Platzer 

Az 1994 és 2003 között több mint 100 Forma-1-es versenyen részt vevő holland Jos Verstappen fia nyilván “benzingőzben született”. Tavaly gokart-világbajnokként több kisebb formaautót (Forma-3-asok és 2 literes Formula-Renault) is tesztelt már, ráadásul ezekkkel versenypályán azonnal megdöntötte az érvényben lévő pályacsúcsot. 

“Megtisztelő, hogy a Red Bull junior programjában folytathatom, ahonnan sok versenyző eljutott már a Forma-1-ig. Természetesen két kézzel ragadtam meg ezt a lehetőséget! Már izgatottan várom a Red Bull-lal végzett közös munkát; egy biztos, én mindent meg fogok tenni azért, hogy sikeres legyek!” – nyilatkozta a szerződéskötést követően Max Verstappen.

A hírek szerint a srác annyira tehetséges, hogy a 2015-ös szezonban már beülhet egy Toro Rossóba. Helmut Markónak, aki 1999 óta vezeti a Red Bull utánpótlás programját ehhez le kell mondania a szintén Red Bull támogatott Carlos Saniz bevetéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik