Forma-1

Hivatalos: Bakuban lesz az Európa Nagydíj

Baku ad otthont 2016-ban a Forma-1-es Európa Nagydíjnak - jelentették be az azerbajdzsáni szervezők pénteken, a Magyar Nagydíj helyszínén kiadott közleményben.

Az azeriek F1-es debütálására eredetileg a jövő évben került volna sor, de a héten hivatalossá vált, hogy 2015-ben újra lesz mexikói futam, így ha az idei helyszínek közül egy sem kerül ki a naptárból, akkor jövőre 20 versenyt rendeznek – ennél többet pedig a jelenleg érvényben lévő egyezmény szerint nem lehet lebonyolítani egy évben. Ahhoz, hogy egy idényben több mint 20 GP legyen, mind a 11 F1-es csapat belegyezésére szükség lenne.
   
A programba az idén tért vissza az ausztriai futam, Oroszország pedig októberben debütál a sorozatban a szocsi téli olimpia ötkarikás faluja körül kialakított utcai pályával. A New Jersey-be tervezett városi verseny bemutatkozása egyelőre még csúszik, a legutóbbi hírek szerint a 2016-os rendezésre sincs nagy esély.


 Fotó: Thinkstock

Az is elképzelhető, hogy Bakut és Szocsit, valamint Mexikót és Austint – az Egyesült Államok Nagydíjának helyszínét – évente felváltva látogatja majd meg a mezőny 2016-tól.
    
Az Európa Nagydíjnak legutóbb Valencia adott otthont 2012-ben, korábban a németországi Nürburgringen, az angliai Brands Hatchben és Donington Parkban, valamint a spanyolországi Jerezben bonyolították le.
    
Baku debütálását Azad Rahimov, Azerbajdzsán ifjúsági és sportminisztere jelentette be, hozzátéve, hogy a pálya vonalvezetése még nem készült el, de a rajt-célvonal, a fő lelátó és a boxutca nagy valószínűséggel a város főterén kap helyet.
    
“Ez egy olyan utcai verseny lesz, amely Baku érdekes, festői részein keresztül halad majd, ezért is vagyunk nagyon boldogok, hogy a város csatlakozott a Forma-1-es családhoz– jelentette ki Bernie Ecclestone, a sorozat kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik