Forma-1

Massa: Magnussennek kellett volna figyelni

Felipe Massa, aki a Német Nagydíjon ijesztő balesetet szenvedett, még mindig Kevin Magnussent hibáztatja a borulásért.

A korábban a Ferrari színeiben versenyző Massa a rajt utáni első kanyarban ütközött a mclarenes Kevin Magnussennel. A találkozás következtében a brazil autójával fejre állt, szerencsére azonban nem sérült meg.

Massa szerint „a baleset kívülről ijesztőbbnek tűnhetett mint bent ülve”, valamint szerinte ilyen eseteknél a hátulról érkező versenyzőnek kell figyelnie.

A probléma ezzel az, hogy Magnussen mellette haladt, és ő volt a jó íven, Massa pedig nem hagyott neki elég helyet a kanyarodáshoz.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

„Elöl voltam, és ha valakinek ilyenkor figyelnie kell, az a hátulról érkező versenyző. Normál esetben fékeznie kell és a kanyarban nem lehet három autó egymás mellett.”

 Magnussen szerint viszont nem volt helye ahhoz, hogy elkerülje az ütközést.

„Meg kell majd néznem újra a balesetet, de ha másmerre is mehettem volna, akkor nem történik meg a kontakt. Sajnálom ami történt. Megpróbáltam legjobb tudásom szerint elkerülni a balesetet, de nem tehettem semmit.”

A versenybírók végülis nem büntették meg a versenyzőket, egyszerű balesetnek minősítve az esetet. Massának egyébként nem ez az első komolyabb bukása ebben a szezonban, korábban – a Kanadai Nagydíjon – ugyanis ütközött Sergio Perezzel, amelyben szintén ő volt a szenvedő fél, legutóbb pedig Kimi Raikkönen tarolta le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik