Forma-1

Rosberg behúzta a hazai versenyt

Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratott a Német Nagydíjon. Lewis Hamilton a 20. helyről rajta a harmadik lett.

Meglepő rajtsorrenddel kezdődött meg a futam, na persze nem arra gondolunk, hogy Nico Rosberg az élről indult, hanem arról, hogy mögötte a Valtteri Bottas, Felipe Massa, Kevin Magnussen trió foglalt helyet, Lewis Hamilton pedig csak a 20. kockából vághatott neki a nagydíjnak.

A rajt után Rosberg maradt is az élen, ám Massa ütközött Magnussennel, az eset végén pedig a Williams fejre állt, Ricciardo pedig mire kikerülte őket, több pozíciót is veszített.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az ausztrál a folytatásban Hamilton csatázott a 13. helyért, majd nem sokkal később a brit már a 3. helyen autózott.

A 46. körben Kvjat autója kigyulladt, szerencsére az orosz pilóta időben kiugrott az utójából. Az élen változás nem történt, továbbra is Rosberg, Bottas, Hamilton volt a sorrend, mögöttük Vettel tartotta a negyedik pozíciót, Alonso és Ricciardo pedig egymással meccselt.

Végül Rosberget intették le elsőként, a dobogóra pedig Bottas és Hamilton állhatott fel.

A világbajnoki sorozat egy hét múlva a mogyoródi Hungaroringen folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik