Forma-1

Hamiltoné a Brit Nagydíj, Vettelé az év előzése

Maratoni hosszúságú verseny után hazai pályán szerzett 25 pontot Lewis Hamilton, így feljött az összesítésben csapattársa, az ezúttal pont nélkül maradt Rosberg nyakára.

Hatalmas balesettel kezdődött az 52 körös Brit Nagydíj. A rajtot követően Kimi Raikkönen kisodródott az egyik kanyarban, majd miután visszatért a pályára, megdobta a zárókő, és egyenesen a szalagkorlátnak ütközött. A finn autója ezután visszasodródott a pályára, ahol ütközött Felipe Massa Williamsével.

A futamot azonnal leállították. A finn pilóta – mint később kiderült – csak a bokáján sérült meg, megrándult a lába. Szerencséje volt, mert a baleset maga ijesztőnek hatott.

A rajtot egyébként a pole pozícióból induló Nico Rosberg jól kapta el, Sebastian Vettel viszont nem, elment mellette a két McLaren, majd Lewis Hamilton is. A baleset következtében oly mértékben megrongálódott a szalagkorlát, hogy több mint fél órán át javították. A pilóták visszaálltak a rajtrácsra, de hosszas szünet következett.


Lewis Hamilton nyert Silverstone-ban
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Az első rajtnál egyébként Max Chilton autója is megsérült, így ő a bokszból rajtolt a második startnál. Ez végül 15 óra 5 perckor történt meg, a biztonsági autó bevonásával. Rosberg ügyesen játszott a sebességgel, mielőtt kiment a safety car, majd nem sokkal a restart után Hamilton megelőzte Magnussent. Az egyedül maradt Bottas is nekilendült, nyomban lehagyta Ricciardót, hogy aztán Hamilton Button mellett is elmenjen, igen könnyedén.

Fernando Alonso a középmezőny elején indított nagy hadjáratot, Kvyatot és Hülkenberget is lehagyta, majd a 8. körben kapta a hírt: vizsgálják, miért állt fel rosszul a rajtrácson a verseny kezdetén. A 10. körben Gutierrez ért Maldonado mellé, a két autó összeért, a mexikói pedig kiesett – a venezuelai autója mellesleg látványosan felemelkedett.

A 13. körre érkezett meg az Alonsóval szemben ítélet: 5 másodperces büntetést kapott a spanyol a nem megfelelő rajtpozícióért. A 17. körben Bottas Buttont megelőzve feljött a harmadik helyre. A finn az előző futamon éppen ebben a pozícióban végzett a Williamsszel.

A 20. körben Hamilton-Rosberg-Bottas-Button-Alonso-Magnussen-Vettel-Hülkenberg-Ricciardo volt a sorrend, de csak azért, mert ekkor már Rosberg túlvolt a kerékcseréjén. Hamilton a 24. körben ment ki a bokszba, aztán a második helyre tért vissza. Kisvártatva Sebastian Vettel mutatott be egy szép előzést, Magnussent lehagyva ezzel a hatodik helyre jött fel.


Valtteri Bottas lett a második
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A 29. körben Nico Rosbergnek technikai problémái akadtak a váltóval, így Lewis Hamilton megelőzte a német versenyzőt, a brit közönség legnagyobb örömére. Rosberg próbálta megjavítani a járgányt, de ez nem sikerült, így kiesett, először ebben a szezonban.

Valtteri Bottas a 32. körben ment ki kerékcserére, jó sokáig halogatta, de kifizetődő lehetett a technikája, legalábbis ekkor úgy tűnt, hiszen vissza tudott jönni a 3. helyre. Neki már nem kellett kimennie a bokszba, így amikor Vettel a 34. körben kiment az új abroncsokért, Bottas már a második helyen haladt Hamilton mögött.

Alonso és Vettel csatázott keményen az 5. helyért, Ricciardo eközben a harmadik helyen haladt. Hosszas körök telt el el, de Vettel képtelen volt megelőzni Alonsót, aki remekül zárta a helyzetét. A 47. körben egészen elképesztő küzdelem mentén előzte meg végül a spanyolt a német, az év eddigi legszebb manővere volt ez.

Videó – itt a előzés:
 

A versenyt ezzel együtt Lewis Hamilton nyerte meg, ezzel 2008 után nyert ismét hazai pályán. Győzelmével 25 pontot hozott Nico Rosbergen az összesítésben.

A második helyre Valtteri Bottas, a harmadikra Daniel Ricciardo futott be. Button lett a negyedik, Vettel az ötödik, Alonso a hatodik.

Eredmény – Forma-1-es Brit Nagydíj, Silverstone (52 kör):

1. Lewis Hamilton (Mercedes)
2. Valtteri Bottas (Williams)
3. Daniel Ricciardo (Red Bull)
4. Jenson Button (McLaren)
5. Sebastian Vettel (Red Bull)
6. Fernando Alonso (Ferrari)
7. Kevin Magnussen (McLaren)
8. Nico Hülkenberg (Force-India)
9. Daniel Kvyat (Toro Rosso)
10. Jean-Eric Vergne (Toro Rosso)
11. Sergio Perez (McLaren)
12. Romain Grosjean (Lotus)
13. Adrian Sutil (Force-India)
14. Jules Bianchi (Marussia)
15. Kamui Kobajasi (Sauber)
16. Max Chilton (Marussia) 

Az összetett állása:

1. Nico Rosberg 165 pont
2. Lewis Hamilton 161 pont
3. Daniel Ricciardo 98 pont

A konstruktőröknél:

1. Mercedes 326 pont
2. Red Bull 168 pont
3. Ferrari 106 pont
4. Williams 103 pont 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik