Forma-1

Alonso: Nincs veszítenivalónk

A Ferrari spanyolja szerint élvezniük kell a vasárnapi versenyt. Nico Rosberg csapatmunkáról beszélt a megszerzett pole után. Lewis Hamilton inkább nem mondott semmit.

Ha csak abból indulnánk ki, hogy Nico Rosberg révén a Mercedes szerezte meg a pole-t a Brit Nagydíj időmérőjén, akkor azt is gondolhatnánk, hogy ismét sima volt a kvalifikáció. Pedig nem így történt. A világbajnoki pontversenyt vezető német ugyanis csak az utolsó utáni pillanatban kaparintotta meg az első helyet, csapattársa, Lewis Hamilton ráadásul csak a hatodik lett. Rosberg ráadásul kis híján kicsúszott az időből az utolsó gyors köre előtt.

„Nagyon kevésen múlt, hogy még időben elkezdhettem az utolsó körömet, ezért köszönet jár a csapatomnak. Tudtam, hogy még tudok javítani az időmön, úgyhogy tettem egy próbát. Minden tökéletesen ment” – mondta Rosberg az időmérőt követően.

Hamilton nem volt jó kedvében a kvalifikációt követően, a BBC riporterének is csak annyit mondott: „Nincs most semmi mondanivalóm.”


Fotó: Europress Fotóügynökség

A Ferrari és a Williams is nagyon eltaktikázta magát, mind a két istálló versenyzői kiestek már a Q1-ben. Fernando Alonso szerint ez bármikor benne van a pakliban.

„Ilyen időjárási körülmények bármi megtörténhet. Vagy hőssé válsz, vagy elbuksz. Nem maradt más nekünk, mint hogy élvezzük a futamot. Eléggé hátul vagyunk, vár ránk pár előzés a versenyen. Jelenleg nem állunk pontszerző helyen, így semmi veszítenivalónk” – idézi a BBC a spanyolt.

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik majd, Rosberg mögül Sebastian Vettel és Jenson Button rajtolnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik