Forma-1

A Red Bull fél évvel van lemaradva

A Forma-1-ben szereplő Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner ismét kifakadt az Osztrák Nagydíjat követően.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Ausztriában több érv is a Red Bull istálló áttörése mellett szólt, s rengetegen várták, hogy Vettelék végre ismét régi teljesítményükkel rukkoljanak elő. Egyrészt a Red Bull a hazai pálya miatt lehetett bizakodó, másrészt pedig Daniel Ricciardo kanadai győzelme is reménykeltő volt.

A várakozásokkal ellentétben azonban mindössze négy pontot sikerült a csapatnak összeszedni az osztrák pályán, s ezzel a szezon egyik leggyengébb teljesítményét produkálta a Red Bull. Ezek után szólalt meg Christian Horner, aki főleg motorgyártójukat hibáztatja:

Már a 2012-es év végén is hangot adtunk annak, hogy a franciák tervei nem a legmegfelelőbbek. Most a Reanult ott tart, ahol a Mercedes tartott fél évvel ezelőtt.”

Miután az idei szezontól csak V6-os motorokat lehet használni, a Red Bull – és a Ferrari is – nagy hátrányba került a Mercedeshez képest. Horner azt is elmondta, szerinte a Renault mindegyik megrendelőjének meg akart felelni, de éppen ez lehet a probléma, hiszen ha csak a formula 1-es fejlesztésekre összpontosítottak volna, akkor most sokkal ütőképesebbek lennének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik