Forma-1

Williams első sor az Osztrák Nagydíjon

Felipe Massa indul az élről a Forma-1 Osztrák Nagydíján. Csapattársa, Valtteri Bottas szerezte meg a második rajthelyet.

Ezen a hétvégén a szomszédba, Ausztriába látogatott el a Forma-1 mezőnye, szombaton délután rendezték az Osztrák Nagydíj időmérő edzését. A Q1 ezúttal sem hozott túl nagy meglepetést, Sutil, Gutierrez, Bianchi, Kobajasi, Chilton és Ericsson pottyant ki a kvalifikáció első szakaszában. A leggyorsabb ekkor Lewis Hamilton volt.

A Q2-ben a harmadik szabadedzés leggyorsabbja, a finn Valtteri Bottas és csapattársa, a brazil Felipe Massa voltak aktívak az első percekben, majd egy másik istálló, a Mercedes két versenyzője diktálta a tempót. Nico Rosberg például olyan időt ment (1: 08.974), hogy bő öt perccel az etap vége előtt már a garázsba tolták az autóját – nem is volt nála gyorsabb a második szakaszban. A Q2 nagy meglepetése az volt, hogy a Red Bull hazai pályáján a címvédő Sebastian Vettel csak a 13. rajtkockát szerezte meg. Rajta kívül Péreznek, Buttonnak, Maldonadónak, Vergne-nek és Grosjeannak ért még véget idő előtt az időmérő.


Felipe Massa nem hibázott, pole lett a jutalma
Fotó: Europress Fotóügynökség

A Q3 eleje ismét a Williamsekről szólt, Bottas és Massa is jó kört ment, a finn olyannyira, hogy egészen a hajráig ő állt az élen. Massa aztán az utolsó pillanatban megelőzte csapattársát, ráadásul Hamilton belehibázott az utolsó gyors körébe – mért idő nélkül zárta a Q3-at – Rosberg pedig elvette a lábát a gázpedálról. Mindez azt jelenti, hogy a brazil indul az élről, a második helyről pedig csapattársa, Bottas. Felipe Massa legutóbb 2008-ban, a Brazil Nagydíjon volt utoljára első az időmérőn.

Rosberg, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen, Danyiil Kvjat, Kimi Räikkönen, Hamilton és Nico Hülkenberg a további sorrend.

Pérez kapott egy öt rajthelyes büntetést, így Vettel a 12. helyről indulhat majd.

Eredmény – Osztrák Nagydíj, időmérő

1. Felipe Massa        Williams-Mercedes    1m08.759s
2. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes    1m08.846s  +0.087
3. Nico Rosberg          Mercedes             1m08.944s  +0.185
4. Fernando Alonso       Ferrari              1m09.285s  +0.526
5. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault     1m09.466s  +0.707
6. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes     1m09.515s  +0.756
7. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault   1m09.619s  +0.860
8. Kimi Räikkonen        Ferrari              1m10.795s  +2.036
9. Lewis Hamilton        Mercedes
10. Nico Hülkenberg       Force India-Mercedes
11. Sergio Pérez          Force India-Mercedes 1m09.754s  +0.780s
12. Jenson Button         McLaren-Mercedes     1m09.780s  +0.806s
13. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault     1m09.801s  +0.827s
14. Pastor Maldonado      Lotus-Renault        1m09.939s  +0.965s
15. Jean-Éric Vergne      Toro Rosso-Renault   1m10.073s  +1.099s
16. Romain Grosjean       Lotus-Renault        1m10.642s  +1.668s
17. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari       1m10.825s  +1.311s
18. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari       1m11.349s  +1.835s
19. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari     1m11.412s  +1.898s
20. Kamui Kobajasi       Caterham-Renault     1m11.673s  +2.159s
21. Max Chilton           Marussia-Ferrari     1m11.775s  +2.261s
22. Marcus Ericsson       Caterham-Renault     1m12.673s  +3.159s

Ajánlott videó

Olvasói sztorik